Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
JESZENSZKY GÉZA 23 három nappal később bejelentett 14 pontjában, bár ebben kétértelmű megfogalmazást olvashatunk a Monarchiával szembeni amerikai célokról. „Ausztria– Magyarország népei számára – amelyeknek a helyét a többi nemzet között oltalmazni és biztosítani kívánjuk – meg kell adni a legszabadabb lehetőséget az autonóm fejlődéshez.” Mindkét deklarációról elmondható, hogy a „valódi önkormányzat” és az „autonóm fejlődés” fogalmába akár a belső autonómia, akár a különválás és a teljes állami függetlenség belefért. 1918 január–februárjában mind a kormány, mind a Külügyminisztérium óvatos optimizmussal készült egy újabb tárgyalásra Ausztriával, de Cecil úgy vélte, hogy nem kell sietni, mert ha a Monarchia belső helyzete valóban annyira súlyos, érdemes a rá nehezedő nyomást tovább növelni. Olaszországot tájékoztatni kívánta a kapcsolatfelvételről, de nem óhajtott neki beleszólást engedni a megbeszélésekbe. Hardinge és munkatársai eközben arra a következtetésre jutottak, hogy Orosz–Lengyelország kérdésére az osztrák megoldás lehet a legjobb. Arról is hírek érkeztek, hogy Svájcban George Herron [Wilson nem-hivatalos bizalmasa – J. G.] és az osztrák Heinrich Lammasch professzor között informális amerikai–osztrák megbeszélések folynak a különbékéről, tehát adódott a feladat, hogy meg kell kérdezni Wilsont, rábízná-e Londonra az ügyet? Február 2-án Rumbold berni követ azt táviratozta, hogy Aleksander Skrzynski osztrák–magyar diplomata (1925–1926-ban lengyel miniszterelnök) közlése szerint Ausztria már kész lenne különbékét kötni. Február 7-én azonban egy angol szociáldemokrata lap leleplezte, hogy Smuts titkos tárgyalásokat folytatott az osztrákokkal. Emiatt a felosztás-párti csoport pánikba esett. Steed főnöke, Northcliffe útján megkísérelte rávenni a kormányt egy olyan nyilatkozat kiadására, mely szerint a kormány támogatja az elnyomott nemzetiségek felszabadítását. Balfour azonban ezt kereken megtagadta, mivel úgy látta, hogy a propagandának is csak akkor szabad függetlenséget ígérnie, ha meghiúsul a remény, hogy Béccsel meg lehet egyezni. 66 Március 1-jén a brit kormány azon vitázott, hogy maga tárgyaljon-e Ausztriával, vagy bízza azt az amerikaiakra. Balfour ez utóbbi mellett érvelt, mivel az Egyesült Államok pénzügyi segítséget is tud kínálni Bécsnek, s ami fontosabb, őt nem kötik az Olaszországnak tett ígéretek. Mivel a miniszterelnökhöz közel álló befolyásos személyek (Lord Milner és Maurice Hankey, a Háborús Kabinet titkára) már tiltakoztak, amiért a Külügyminisztérium késlekedik élni a különbéke lehetőségével, a miniszterelnök úgy döntött, hogy bizalmi embere, Philip Kerr utazzon el Svájcba és szerezzen Skrzynskitől pontos információkat Bécs szándékairól, s hogy a németek tudnak-e a tervezett különbéke-tárgyalásról. Lloyd George is bizakodott, s úgy vélte, hogy egy tervezett Czernin–Smuts találkozón már csak 66 Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 164–167.
