Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
JESZENSZKY GÉZA 21 Nemzetek Szövetségévé alakulna. [...] Így Ausztria küldetése a jövőben még jelentősebb lenne, mint a múltban volt. [...] Rámutattam, milyen sikereket ért el a Brit Birodalom a különböző népek és fajok kormányzása terén. Amennyiben Ausztria ugyanezt a liberális politikát követné – népei békés ön-fejlődésére törekedve a lehető legmesszebb menő helyi autonómiák révén –, akkor talán nem kevésbé meglepő sikert érne el, s ez az új politika olyan népeket is vonzáskörébe vihetne, amelyek jelenleg nem tartoznak hatósugarába.” Mensdorff örömmel fogadta, hogy az alig egy évvel korábban meghirdetett brit felosztási szándék megváltozott, de hangsúlyozta, hogy „amíg tart a háború, addig semmit sem lehet tenni a Németországtól való elszakadás vagy egy új politika megkezdése érdekében”. Kifejtette, hogy Németországban a politikai hangulat változóban van, a művelt és hazafias német munkásosztály ugyan nem fogja követni az orosz példát, de „amint a háború befejeződik és a német nép szóhoz jut, az egész katonai rendszert elfújja”. Smuts kívánatosnak tartotta, hogy „a jövendő békés Európa alapját képező átrendezések lehetőség szerint nemzeti alapon történjenek”, s hogy „az osztrák politika a délszláv népek megbékítésére” törekedjék, majd kifaggatta partnerét, Ausztria–Magyarország hogyan oldaná meg a lengyel kérdést, milyen módon gondolja Szerbia, Románia és Olaszország [ebben a sorrendben! – J. G.] jogos igényeit kielégíteni. Mensdorff Szerbia esetében ezt nem tartotta túl nehéznek, de Romániát áruló országnak nevezte, és sógorát, „a pacifista” Apponyit idézte, aki szerint a magyarok „utolsó csepp vérükig harcolnak, de nem adnak át Romániának egy talpalatnyi földet sem”. Szerinte a románok egységét Bukovina átengedésével és Besszarábiával lehetne biztosítani. Végül megkérdezte, hogy „miként akarjuk a nemzeti elvet védeni azokkal az ígéretekkel, amelyeket Olaszországnak tettünk?” A brit tanács erre az volt, hogy Ausztria „fojtson el magában minden neheztelést, kezelje Olaszországot magasabb államférfiúi módon, s »a majdnem egészében olasz« Trentino átengedésével tegye Olaszországot barátjává és szövetségesévé”. Második találkozójukon Mensdorff ismét az általános béke mellett érvelt. „Ha még egy évig tart ez a pusztítás, akkor Európa és a civilizáció már most is szánalmas helyzete helyrehozhatatlanná válik. [...] Németországban a politikai forradalom csak követheti a békét, meg nem előzheti [...], jelöljük meg céljainkat pontosan, tegyük oda az ellenség elé, s az majd vagy elfogadja, vagy elveti feltételeinket. Másként a háború félreértésből folytatódna.” Smuts Amerika erőforrásai, Anglia és Franciaország katonai és lélektani helyzete alapján a szövetségesek biztos győzelmét jósolta. „A háborúval járó minden rosszat nem valamiféle háborús szellemből kifolyólag vagyunk készek tovább is elviselni, hanem éppen a háborútól való irtózásunk következtében, azért, hogy a jövőben ne legyenek háborúk.” Egy harmadik, eredetileg nem tervezett megbeszélésen Mensdorff feljánlotta a
