Századok – 2019
2019 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Adinel Ciprian Dincă: Instituția episcopală latină în Transilvania medievală (sec. XI/XII−XIV) (Kovács Mihai)
218 TÖRTÉNETI IRODALOM Adinel Ciprian Dincă INSTITUŢIA EPISCOPALĂ LATINĂ ÎN TRANSILVANIA MEDIEVALĂ SEC. XI/XII−XIV Argonaut−Mega, Cluj-Napoca 2017. 407 oldal Adinel Dincă a kolozsvári Babe ș-Bolyai Tudom ányegyetem adjunktusa, az utóbbi évtized ben számos egyház- és művelődéstörténeti tárgyú tanulmánya látott napvilágot román, német, angol és olasz nyelven. Az itt bemutatott, románul megjelent kötet (magyar címe: A latin püspöki intézmény a középkori Erdélyben [11/12−14. század]) a szerző 2008-ban megvédett doktori dolgozatának minimálisan módosított változata, amelynek egy javított és bővített angol kiadását tervezi. Jelen munkájának hiánypótló jellege kétségtelen, ugyanis Temesváry János könyvét (Erdély középkori püspökei. Cluj−Kolozsvár 1922.) nem követték új kutatási eredményeken alapuló, monografikus igényű munkák. Marton József 2013-ban Csíkszeredán megjelent kötete (Az Erdélyi Egyházmegye a középkorban) egyetemi tankönyv, amely műfaji sajátosságaiból adódóan nem lép túl a már ismert szakirodalom eredményeinek összegzésén. A forrásbázis legfontosabb részét a 11−14. század többnyire már kiadott oklevelei képezik. A szerző használja a releváns magyar, német és román forráskiadásokat, ugyanakkor az eredeti okleveleket is ismeri. A különböző témák tárgyalásából nem maradnak ki az elbeszélő források, a régészeti leletek vagy a képi ábrázolások. Bibliográfiája tartalmazza a legfontosabb, 2008 előtti szakirodalmat, külön ki kell emelnünk a magyar középkorászok munkáinak kiváló ismeretét. A könyv központi fogalma a püspöki „hivatal” (oficiul episcopal), amely a szerző véleménye szerint kitűnően összefoglalja a középkori püspöki méltóság gyakorlásának sokfajta – spirituális és laikus – vonatkozását. A szerző fő céljai az erdélyi egyházmegye alapításának újratárgyalása, a püspökség intézményi szerkezetének rekonstruálása, helyének meghatározása a korabeli társadalomban, illetve a püspöki intézmény kulturális szerepének bemutatása. E célkitűzések mentén Dincă munkája négy fejezetre oszlik. Az első az egyházmegye alapításának körülményeit tárgyalja, három kérdésre összpontosítva: az alapítás időpontja és kezdeményezője, az egyházmegye különös elnevezésének eredete, illetve az alapítás lezárásának időpontja. A nyugati szakirodalom alapján egy egyházmegye működésének több kritériumát határozza meg: az első püspök említése, az egyházi hierarchia kontinuitása, a püspöki székhely és a püspökség kiterjedésének meghatározása, a földbirtok (dos ) kijelölése, az egyházi hierarchia többi részével való kapcsolat létrejötte, az alsópapság megjelenése és az egyházmegyei identitás kialakulása. Talán az alapítás időpontja volt a legvitatottabb kérdés a korábbi szakirodalomban: a magyar historiográfia szinte egyöntetűen Szent István korára helyezi, néhány román szerző (például Ștefan Pascu, Gheorghe Anghel) az első püspök késői említése miatt inkább a 11. és 12. század fordulójára teszi. Fenti kritériumai alapján, Dincă arra a következtetésre jut, hogy a püspökség alapítását Szent István király kezdeményezhette 1003 körül, azonban tényleges és folyamatos működésről csak Szent László vagy Könyves Kálmán korától lehet szó. Véleménye szerint az egyházmegye alapítása inkább folyamat, mint esemény. Elnevezésének legvalószínűbb magyarázata Dincă szerint az, hogy eredetileg stabil székhely nélküli missziós püspökség lehetett, mint a morva (olmützi), milkói, kun vagy boszniai egyházmegyék. A püspökség első székhelyét ‒ Kristó Gyulával egyetértve ‒ az egyházmegye északi részében feltételezi, a püspöki birtokok elhelyezkedésének és a főesperességek első említésének alapján. Azonban nem vette figyelembe a püspökség és a káptalan birtokainak
