Századok – 2019
2019 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Csorba László: „Magyarország csillaga”, Széchenyi István. 225 éve született a sopronnyéki kerület ’48-as képviselője (Czinege Szilvia)
1277 TÖRTÉNETI IRODALOM Festetich Júliával. Ugyanakkor e fejezetben Csorba mintegy felhívást intéz a kollégákhoz: Fraknói Vilmos kötete óta (114 éve) nem készült átfogó életrajzi munka Széchényi Ferencről. Ezt követően (Egy zseni gyermekkora, Hadban, mundérban, Hivatás és szerelem ) röviden ír a szerző az ifjú gróf neveltetéséről, hadseregben eltöltött éveiről, megemlítve annak legfontosabb állomásait, mint a lipcsei csata vagy a „táncoló kongresszus”. Ugyanitt esik néhány szó az 1818–1819 folyamán tett keleti utazásáról is. Majd bepillantást nyerhetünk abba, hogyan ismerkedett meg 1820-ban báró Wesselényi Miklóssal, illetve későbbi feleségével, aki 1835-ig Széchenyi távoli rokonának, Zichy Károly grófnak a felesége volt. Az Új korszak kezdődik című fejezetet Csorba egy szemtanú segítségével felidézett jelenettel indítja: az 1825. november 3-ai kerületi tábla ülésével, ahol Széchenyi az akadémiai felajánlását tette. Ezt követően a szerző a gróf reformprogramját tárgyalja, amelynek középpontjában egy nemzeti centrum létrehozása állt, a teendők, a reformok megvitatására. Ezt a célt szolgálta a lóversenyek meghonosítása vagy a Nemzeti Kaszinó megalapítása, amely számára 1830-ban magát Metternich herceget is „megcsípte” – ahogy naplójában írta az eseményt követően. Az író Széchenyi is ebben az időszakban kezdett aktívan ténykedni: a Lovakrul című műve még nem hozta meg számára az országos sikert, de a másfél évvel később, 1830 januárjában megjelent Hitel Csorba László szerint a valaha napvilágot látott legnagyobb hatású magyar könyv. Majd az ezt követő Világ gal (1831) és Stádium mal (1832) vált teljessé Széchenyi programadása. A következő fejezetben (Híd, város, ország – a Duna mentén) már a gyakorlat mezejére lépő Széchenyiről olvashatunk, először a Waldstein János kíséretében tett dunai hajóútjáról, amikor is súlyosan megbetegedett, s feltételezhetően későbbi egészségügyi problémái is az ekkor elkapott malária szövődményeiként alakultak ki. A Duna kapcsán azonban nemcsak a hajózhatóvá tétel lebegett a gróf szeme előtt, hanem a folyót „áthidalva” Pest és Buda összekötésével egy új magyar főváros létrehozása is. Az 1832-ben létrejött Hídegylet ezt a célt volt hivatva szolgálni, s hamarosan elkezdődhetett a terveztetés és az építtetési jogért folyó küzdelem, majd mindezek eredményeként 1842. augusztus 24-én megtörtént az alapkőletétel. A Nemzet napszámosa és a Legnagyobb magyar című fejezet részletezi Széchenyi nézeteit a haza és haladás kérdéskörében. Csorba László kiemeli, hogy az 1830-as évek második felében Széchenyi kényes politikai helyzetbe került, mivel meggyőződése volt, hogy Magyarország a politikai önrendelkezését és polgári átalakulását a Habsburg Birodalom keretein belül tudja megvalósítani, és ez az örökös tartományok számára is előnyös helyzetet eredményezhet. Emiatt bízott abban, hogy Metternichben pártfogóra találhat céljai elérése érdekében. A későbbiekben sem volt könnyebb a helyzete, hiszen polemizálása a Pesti Hirlap szerkesztőjével megosztotta a reformtábor képviselőit, és azok inkább Kossuthot vették védelmükbe. Így a középutat kereső politikus egyre inkább elmagányosodott, hiába próbálkozott az 1840-es években a liberálisok és a „fontolva haladók” között egy középpártot létrehozni (Politikai magány ). Nem könnyített a helyzetén az sem, hogy 1845-ben a Tisza-szabályozás királyi biztosa lett, és pozícióját sem sikerült kellőképp tisztáznia utolsó reformkori röpiratával, a Politikai Program-töredékek kel. Eb ben az időszakban a Széchenyi–Kossuth vita is tovább mélyült, amelynek érdekes pontjaként jelölte meg a szerző Széchenyi úgynevezett telekdíj tervét, amelyet Kossuth ugyan a támogatásáról biztosított, de más kulcsfontosságú reformkérdésekben továbbra is egymás ellen érveltek. Az utolsó rendi országgyűlésen Kossuth ellensúlyozásának céljával alsótáblai követként jelent meg, de a várt eredmények elmaradtak. A következőkben (A forradalmi kormány minisztere) a szerző (naplóidézetekkel is) folyama tosan érzékelteti Széchenyi bizonytalanságát és aggályait a forradalommal kapcsolatban, valamint egyre gyengülő idegállapotát – de mindezen lelki tényezők ellenére Széchenyi részt vállalt az átalakulásban közlekedés- és közmunkaügyi minisztereként. Első feladata egyrészt egy tizenkét és félmilliós költségvetés kidolgozása, másrészt pedig a pesti körsáncok ásatása volt. A lelki válság azonban végül fizikai kimerüléshez vezetett (Összeomlás és föltisztulás) , ezért kezelőorvosa utasítására a döblingi elmeszanatóriumba vitették. Az eseménnyel kapcsolatban
