Századok – 2019

2019 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: Konzervatív kiegyezési kísérlet 1863 tavaszán

DEÁK ÁGNES 1241 elképzelhetőnek módosítást, illetve mintha nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy az alkotmánymódosításra kizárólag csak a magyar országgyűlés képviselőinek a birodalmi tanácsban való megjelenésével és az ott lefolytatott vita nyomán leg­alább 2/3-os többséggel elfogadott javaslat útján kerülhessen sor (ahogy azt a februári pátens előírta), hanem felvetette a két országgyűlés delegáltjai tanácsko­zásának lehetőségét. 18 Mindemellett nem Forgách volt az egyetlen, aki effajta értekezlet szükséges­ségéről beszélt az uralkodónak. Scitovszky János esztergomi érsek egy novem­ber végi uralkodói audiencián „a nemzet kívánatainak tárgyaltatását esdekélve ajánl”-ta Ferenc Józsefnek, mire az uralkodó kijelentette, ő is óhajtja a provi­zórium megszüntetését, de biztosítékot szeretne, hogy a következő országgyűlé­sen „többsége leend”, s egyébként is mivel a nála járt politikusok mind más-más programot vallanak, egyelőre nincs mit tenni. „Ezt hallván – írta Scitovszky egy magánlevélben – bátor voltam ajánlani, hogy 3-4 férfiút (titokképpen) bízzon meg, kik írásban adjanak vélemént [!] a kiegyezkedésnek módjáról és s [!] nevezet szerént azon fokokról, melyek az országgyűlésnek tartasához [!] biztosan vezet­nének. Volt szó a megbízandó személyekről – említtettek a közügyek, s a t...” 19 December elején a Pest és Bécs között ingázó Török János már a következő bennfentes értesülést osztotta meg Szent-Ivánnyal: „a Prímás felmenetele várat­lanul lendített a dolgokon. Nem tudom, vett-e ez iránt M[é]l[tósá]god tudósítást b[áró]. S[ennyey]. ő exc[ellentiá]ja részéről, de én sub rosa állíthatom, hogy Urunk a magyar kérdésben egy szűkebb, tán 5 főből álló tanácskozmányt programkészí­téssel akar megbízni. A nevek közt Urunk körében M[é]l[tósá]god is említve lőn. Ha M[é]l[tósá]god mielőbb feljőne, e tanácskozmányból ki nem maradhatna, s csakis akkor várnék attól egészséges programot, mert különben attól tartok, hogy a többi nem lesz képes g[róf]. A[pponyi]. saját = vagyis inkább nem saját -szerű, hanem Deák =szerű felfogásának s instigátióinak ellenállani – habár úgy hiszem, M[ailáth]. Gy[örgy]. és b[áró]. S[ennyey]. csak fegyelemből mennek vele, gr[óf]. F[orgách]. pedig állásának támogatása végett kénytelennek hiszi tán magát, hogy meggyőződését áldozatul hozni”.20 [Kiemelés az eredetiben.] Ezután hívták Apponyit Bécsbe, aminek igyekezett a gróf publicitást biz­tosítani azzal, hogy kifejezetten kérte, hogy a Pesti Napló kötelezze el magát az ő 48-as programjának a támogatására. (Végül a Deák által fogalmazott, már 18 A minisztertanács ülésének jegyzőkönyve, 1863. febr. 13. Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848–1867. V. Abteilung: Die Ministerien Erzherzog Rainer und Mensdorff. Band 5. Bearbeitet von Stefan Malfèr, mit einem Vorwort von Helmut Rumpler. Wien 1989. (a továbbiakban: Ministerratsprotokolle V/5.) 256. 19 Scitovszky levele Szent-Iványhoz. Bécs, 1863. jan. 2. MNL OL P 1873-12.t. No. 122. 20 Török levele Szent-Iványhoz. Pest, 1862. dec. 2. MNL OL P 1873-12.t. No. 132.

Next

/
Thumbnails
Contents