Századok – 2019
2019 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Katona Csete: A viking, aki magyar királyt ölt. Egy középkori izlandi saga magyar vonatkozásai
A VIKING, AKI MAGYAR KIRÁLYT ÖLT 1230 a középkorban hasonló evolúción ment keresztül, ahol nemcsak újabb részletek adódtak hozzá a legendás hős alakjához (például az Oleg-történet), de a kevésbé fontosnak ítélt részek ki is rostálódtak belőle (Odd magyarországi tartózkodása). Sokat változtathat a történeten az is, ha annak helyszínétől földrajzilag távol élő, ráadásul eltérő kulturális háttérrel rendelkező szerzők írnak egy adott témáról, önkéntelenül is hozzáigazítva ismereteiket saját nyelvi környezetükhöz. Így kaptak skandináv neveket a magyar királyok egy izlandi sagában, vagy kerültek lejegyzésre eltorzított formában a skandináv nevek egy latin nyelvű magyar krónikában. Ennél fogva nehéz az idők távlatából egy-egy történetszál eredetét és főként történeti hitelét megállapítani. Noha az Örvar Odds saga magyarországi epizódja egyér telműen tudósít az általunk vizsgált központi témáról, vagyis a skandináv harcosok magyarországi jelenlétéről, nem tudjuk megállapítani, hogy a részlet minden kétséget kizáróan viking kori szájhagyományból származik-e. Ezzel szemben a krónikakompozíció esetében feltehetőleg 11. századi szöveghely tanúsít magyarországi viking harcosokról, csakhogy itt éppen a szöveg az, amely nem mondja ki ezt egyértelműen. Míg egyik esetben a forráshely idejét kellene hipotetikusan megállapítanunk, addig a másik esetben ugyanez a szöveghelyben szereplő nevek értelmezésére vonatkozik. Amit biztosan kijelenthetünk, az pusztán annyi, hogy a 14. századi Izlandon elképzelhetőnek tartották, hogy skandináv harcosok Magyarországon teljesítettek szolgálatot a viking korban, míg a 14. századi Magyarországon szintén nem tűnt hihetetlennek, hogy a 11. században külföldi (skandináv?) katonák szolgáltak itt. A középkori szövegek történeti hitelével kapcsolatosan óvatos álláspontot elfogadó történészek többsége ezen értelmezés mellett tenné le a voksát. A másik lehetőség, hogy háttérismereteinkre támaszkodva (András rusz kapcsolatai, az izlandi saga-szerkesztők földrajzi ismeretei Kelet-Európáról) és a szövegek felépítését ismerve (az Oleg-történet vándorlása, a krónika 89. fejezetének „hitelessége”) legalább részben megbízunk a szövegekben olvasható információkban. Eszerint nem kell feltétlenül véletlen egybeesésnek tekintenünk az események bizonyos egyezéseit: a két „király” uralmát, a polgárháborús időszakot, azt, hogy Odd a menekülni kényszerült király szolgálatába annak külföldi száműzetése során szegődött el, hogy a győztes király (I. András?) keresztény hitre térítette az országot vagy azt, hogy mind Zotmund, mind Örvar Odd kiemelkedően értett az úszáshoz és a merüléshez. Teljes egyezés aligha várható, hiszen a történeti alapra későbbi rétegek is rárakódhattak (például a Kálmán korabeli trónviszályok eseményei). Ebben az esetben azt mondhatnánk, hogy a Zotmundhoz és Vilongárdhoz hasonló varég harcosok magyarországi szolgálatának híre eljutott északra is. A hagyomány különböző formákban fejlődött tovább, mígnem reminiszcenciái – a tartalmi változások után – két igen eltérő formában olvashatóvá váltak a 14. századi Magyarországon és Izlandon.
