Századok – 2019
2019 / 6. szám - MAGYAR HIVATALVISELŐK MÁRIA TERÉZIA SZOLGÁLATÁBAN - Szijártó M. István: A „professzionális” hivatalnokok tereziánus nemzedéke és a „bürokraták” hatalomátvétele
SZIJÁRTÓ M. ISTVÁN 1193 láthatóan pusztán szolgái maradtak az uralkodónak, független politikai szerepre nem törekedve. Míg az előző nemzedék három ilyen alakja közül kettőnek sikerült családját felemelnie (Patachich Boldizsár főnemes lett, fia pedig érsek; Somogyi Ferenc egyik unokaöccse tábornok, a másik unokaöccsének a fia államtanácsos), az átmeneti nemzedék nyolc bürokratájából már négynek sikerült ugyanez: Vajay László maga lett báró, Balassa Pál gróf, Koller József fia lett arisztokrata és főméltóság-viselő (báró Koller Ferenc személynök), a negyedik eset pedig Grassalkovich Antal sikertörténete. A „bürokraták” az esetek felében továbbra is a Kancellária vagy a Kamara ranglétráján emelkedtek fel, de már van három eset arra is, hogy a Helytartótanács kínált hasonló karrierutat, végül pedig Grassalkovich a királyi jogügyigazgató fontos posztját töltötte be először a Királyi Tábla és a Kamara apparátusának metszéspontjában. A nem a ranglétrán felemelkedő, hanem a vármegyékből érkező köznemes „professzionális” hivatalviselők az átmeneti nemzedékben a köznemesi hivatalnokoknak már csaknem a felét teszik ki (öt fő). Rájuk továbbra is a korábban elmondottak érvényesek: vármegyei hátterük van, és országos tisztségre jutásukban diétai szereplésük nagy valószínűséggel azonosítható vagy feltételezhető. Ez a szereplés néha ellenzéki, néha „kormánypárti” politikai tartalommal volt megtöltve – hogy konkrétan melyikkel, az szinte indifferensnek látszik. Csoportjuk tagjai továbbra is először a Helytartótanácshoz vagy a Királyi Táblához kerültek. Az ő esetükben gyakran előfordul a pálya visszafordulása a vármegyéhez a következő nemzedékben, de van eset az országos elitben való meggyökerezésre is: bár tudjuk, hogy e csoport tagjai közül egy sem lett arisztokrata, viszont kettő fiának sikerült főnemessé válnia (Festetics Pálnak és Niczky Kristófnak), Jankovich Miklós egyik fia pedig a Kúrián működött, tehát mondhatjuk, hogy benne maradt az országos elitben. A nemzedék egészét tekintve és azt az előzőhöz viszonyítva a legérdekesebb fejlemény a három, korábban csaknem azonos súlyúnak látszó csoport (régi arisztokraták, „bürokraták” és a vármegyei elitből kiemelkedők) egyensúlyának megbomlása, és a „bürokraták” túlsúlyra jutása. Ellenzékieskedést az átmeneti generáció fiainak nemzedékében nem találunk, csak lojális szolgálatot. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a politikailag jól láthatóan önálló régi elit lecserélése mögött meghúzódott (tudatosan vagy öntudatlanul) a feltétel nélküli lojalitással szolgáló köznemesség preferálásának szándéka. A konszolidációs nemzedék (1700–1720) A konszolidációs nemzedék „professzionális” hivatalviselői, akik már a 18. század első két évtizedében látták meg a napvilágot, 23 fős csoportot alkotnak, létszámuk nagyobb, mint a két előző generációé együttvéve, ami jól mutatja a „professzionális” hivatalviselés fokozatos elterjedését a 18. századi Magyarország
