Századok – 2018

2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Ágoston Gábor: Oszmán hadügyi változások a 16–18. században

ÁGOSTON GÁBOR

965

sereget, ami Szulejmán haderejével vetekedhetett, a Habsburgoknak csak 1532-ben sikerült kiállítaniuk. V. Károly ekkor 80 000 gyalogost és 6000 lovast küldött öccse megsegítésére. Ferdinánd is összeszedett vagy 42 000 gyalogost és 8000 lovast, és dunai hajóhadán is szolgált 10 000 fő. Szulejmán nem is vállalta a nyílt ütközetet.10 Jórészt az oszmán katonai fenyegetettséggel és az oszmánok hadügyi, államigazgatási és pénzügyi fölényével magyarázható, hogy a Habsburgok mindezen területeken egy hosszú távú központosító és modernizációs folyamatot indítottak el. Megerősítették, és a korban e területen élen járó itáliai hadmérnökök segítségével modernizálták Magyarország elavult középkori erődítményeit, ezekbe az erősségekbe állandó helyőrséget helyeztek és fizettek. Mindezzel párhuzamosan modernizálták pénzügyi és kormányzati rendszerüket. Bár Bécs továbbra is a magyar, cseh és osztrák rendektől függött az erődítmények fenntartása és a helyőrségek fizetése tekintetében, mégis a 17. századra a Habsburg uralkodók a hadügyek és az azzal összefüggő pénzügyek felett nagyfokú ellenőrzést szereztek.11

Az

oszmán katonai kihívás jelentőségét a Habsburg Monarchia katonai, pénzügyi és kormányzati modernizálásával kapcsolatban azért kellett néhány éve ismét hangsúlyoznom, mert a monarchia egyik ismert amerikai szakértője, Charles Ingrao tagadta ennek jelentőségét. Szerinte ugyanis „a Habsburg-oszmán háborúk önmagukban egyik birodalom politikai, gazdasági vagy kulturális struktúráját sem változtatták meg jelentősen. Ez azért volt így, mert egyik birodalom sem fenyegette eléggé a másikat [...]. Két évszázadon át az oszmán hadigépezet szervezeti és taktikai értelemben kevéssé fejlődött. Mindeközben a Habsburg hadsereg modernizációját a nyugatról, nem pedig a Konstantinápolyból eredő veszélyek motiválták.”12

Bár Ingrao állítása a 18.

század második felére vonatkozóan releváns, hisz akkor valóban a porosz katonai fölény ellensúlyozása volt a Habsburg kormányzat fő célja, a 16–17. századra vonatkozóan ennek mindkét része téves. A 16. és 17. században ugyanis a Habsburg hadügyi és pénzügyi modernizáció egyik legfontosabb katalizátora épp 10 Az adatokra lásd Christine Turetschek: Die Türkenpolitik Ferdinands

I. von 1529 bis 1532. Wien 1968. 311–312.; Bárdossy László:

Magyar politika a mohácsi vész után. Bp. 1943. 344.; James Tracy: Emperor Charles V, Impressario of War. Cambridge 2002. 139.

11 Az oszmán kihívásra és az erre adott Habsburg válaszra összefoglalóan lásd Ágoston Gábor: Habsburgs and Ottomans i. m.; Uő: Empires and Warfare i.

m. A védelmi rendszer kiépítésére és modernizálására lásd Pálffy Géza:

A

török elleni védelmi rendszer szervezetének története a kezdetektől a 18. század elejéig. Történelmi Szemle 38. (1996) 163–217.; Uő:

Európa védelmében. Haditérképészet a Habs

burg Birodalom magyarországi határvidékén a 16–17. században. Pápa 2000.; Uő: A

Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Bp. 2010.; Domokos György: Ottavio Baldigara. Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon. Bp. 2000. A pénzügyekre lásd Kenyeres István: A

királyi Magyarország bevételei és kiadásai a 16. században. Levéltári Közlemények 74. (2003) 59–103.; Uő: I.

Ferdinánd magyarországi pénzügyigazgatási reformjai és bevételei. Történelmi Szemle 45. (2003) 61–92.; Uő: Uradalmak és végvárak: A

kamarai birtokok és a törökellenes határvédelem a 16. századi Magyar Királyságban. Bp. 2008., valamint Kenyeres István – Pálffy Géza e számban közölt cikkét.

12 Charles Ingrao: The Habsburg-Ottoman Wars and the Modern World. In: The Peace of Passarowitz, 1718. Eds. Charles W. Ingrao – Nikola Samardžić – Jovan Pesalj. West Lafayette 2011. 4.