Századok – 2018

2018 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kármán Gábor: II. Gusztáv Adolf és Erdély fejedelmei

II. GUSZTÁV ADOLF ÉS ERDÉLY FEJEDELMEI 768 sógornője politikai alkalmasságát illetően, egyszerűen nem tehette meg, hogy ne utasítsa diplomatáját Katalin érdekeinek képviseletére és ehhez, mint láttuk, halála után Oxenstierna is tartotta magát – jobb meggyőződése ellenére –, nem akarva ujjat húzni a húgához hasonlóan labilis személyiségként ismert Mária Eleonóra királynéval. Paul Strassburgra jóformán a kezdet kezdetétől lehetetlen feladatot rótt, hogy két, egymásnak ellentmondó megbízatást kellett volna teljesítenie és helyzetét csak súlyosbította, hogy ezzel a ténnyel tárgyalópartnere is nyilvánva­lóan tisztában volt. Ennek ellenére a katasztrofálisan rossz viszony létrejöttéhez, ami a német diplomata és a fejedelem között 1633 késő tavaszára kialakult, a svéd vezetés érdektelensége is szükséges volt – csakúgy, mint annak hatalomkoncent­rációja a szövetségesek körén belül, amely kizárta azt, hogy a szász választófejede­lem bármit reagálhasson I. Rákóczi György megkereséseire. A tény, hogy a svéd–erdélyi szövetség fiaskója többé-kevésbé logikusan kö­vetkezett a körülményekből, távolról sem jelenti azt, hogy a tárgyalássorozat ku­darca ne hagyott volna mély nyomokat annak résztvevőiben. Az 1633-ban ke­letkezett levelek szokatlan érzelmi töltete komoly feszültség felhalmozódásáról tanúskodik, akárcsak a tény, hogy I. Rákóczi György a diplomáciai érintkezés minden szabályát felrúgva felbonttatta Oxenstierna Strassburgnak írott levelét, amely – mint emlékezhetünk – néhány nappal a német diplomata távozása után ért el udvarába. Hogyan volt lehetséges mégis, hogy a tárgyalások folytatódtak, sőt, 1643-ban sikerült tető alá hozni a szövetségi megállapodást? Mondhatnánk, hogy a politikai döntéshozatalra az érzelmek befolyása vajmi kevés: ha úgy lát­ják, hogy érdekeik azt kívánják, az államférfiak eltekintenek korábbi sérelmeik­től. Peter Wyche, Anglia portai követe 1633 januárjában jelezte, hogy az erdélyi hadak megindulásának egyik legfőbb akadálya, hogy ezeknek az embereknek „rothadt a szíve és minden kis nehézség elbizonytalanítja őket” – de ez nem aka­dályozta meg abban, hogy néhány hónappal később már nagy lelkesedéssel ír­jon Rákóczi készülődéséről.165 A helyzet azonban nem ennyire egyszerű: Axel Oxenstierna későbbi, Erdéllyel kapcsolatos attitűdje azt mutatja, hogy ha egy­általán volt valaha is bizalma I. Rákóczi Györgyben, 1632–1633 folyamán tel­jesen elveszítette azt függetlenül attól, hogy nehezen tagadható: nagyobb volt a felelőssége a szövetség létrejöttének kudarcában, mint a fejedelemnek. 1634 elején a svéd kancellár Erdéllyel már nem, csak az oszmán kapcsolat mozgósí­tásának lehetőségével számolt. Vele ellentétben I. Rákóczi György továbbra sem adta fel a szövetséggel kapcsolatos reményeit, újra és újra nekifutott a kapcsolat 165 „There oughtt neuer anie regard to be had of these people, for they are rotten hearted, and wave­ringe vpon euerie accident [...]” Peter Wyche levelei Sir John Coke-nak (Konstantinápoly, 1633. jan. 23., ápr. 6.). TNA PRO SP 97/15. fol. 184v, illetve 188.

Next

/
Thumbnails
Contents