Századok – 2018
2018 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kármán Gábor: II. Gusztáv Adolf és Erdély fejedelmei
KÁRMÁN GÁBOR 759 így felajánlotta 100 000 tallér egyszeri kifizetését és esetleg a csapategyesítés után havi 15 000 tallért (bár az ezekről szóló váltókra a fedezetet a hadseregnek kellett volna Sziléziában és Morvaországban behajtania). A régenstanácsot is vezető kancellár által előirányzott minimum az volt, hogy ha Rákóczit nem is sikerülne rábírni seregeinek megindítására, mindenképpen fenn kell tartani vele a jó viszonyt, hogy állandó fenyegetésként álljon a Habsburgok hátában. 143 1633 tavaszán mindezzel roppant ironikus helyzet állt elő. Úgy tűnt, a svéd államvezetés végre, több mint egy év után hajlandó komolyan venni I. Rákóczi György ajánlkozását, még ha a kancellár pikírt véleményének hangoztatásával jelezte is, hogy ennél sokkal többet várna el leendő szövetségesétől. Ezzel párhuzamosan viszont szakításra került sor a gyulafehérvári udvarban. Paul Strassburg helyzete nagyjában-egészében tarthatatlanná vált, ami nem is csoda, hiszen nyilvánvalóan rajta csattant mindaz a feszültség, amely a rettenetesen hosszú várakozás (és a császári oldallal szemben szükséges folyamatos időhúzás) alatt felgyülemlett a fejedelemben. Ráadásul I. Rákóczi György abban sem lehetett biztos, hogy miközben elvben szövetségük tető alá hozásán ügyködik, Strassburg nem szervezkedik-e folyamatosan Brandenburgi Katalin megsegítése és birtokainak visszaadása érdekében, ami áttételesen egyet jelentett a császári oldal támogatásával és Erdély biztonságának veszélyeztetésével. A fejedelem folyamatosan figyeltette a Strassburg és Haga közötti levelezést – és a tény, hogy a holland követben viszont megbízott, ismét csak azt bizonyítja, hogy a svéd koronát képviselő diplomatával fenntartott kapcsolatát a lemondott fejedelemasszony ügye mérgezte. A viszony megromlásának híre még Oxenstiernához is eljutott: a kancellár figyelmeztette diplomatáját, hogy egy elfogott és nyilvánosságra került levelében a fejedelem igen sokat panaszkodott rá Cornelis Hagának. A kancellár a maga részéről szívesen ejtette volna Katalint – azt is felvetette, hogy Rákóczi igényeinek fedezését, legalább ideiglenesen, meg lehetne oldani a vitatott birtokok jövedelmeiből –, ám tartott tőle, hogy ezzel magára haragítaná annak testvéreit, az özvegy svéd királynét és a brandenburgi választófejedelmet. 144 Axel Oxenstierna levele még nem érkezett meg Erdélybe, amikor Paul Strassburg május végén úgy döntött, nem bírja tovább. Elhatározásának indokait elkeseredett hangú levélben tudatta a kancellárral: a diplomatának úgy tűnt, 143 Axel Oxenstierna levele Paul Strassburgnak (Heilbronn, 1633. ápr. 17[/27].). AOB I/8. 519–526. Igaz, hogy a reakcióra nagyon sokat kellett várni, de a végeredmény annál kifinomultabb lett, méltó az elképesztő mennyiségű feladatot hihetetlenül magas színvonalon ellátó kancellárhoz, lásd Roberts, M.: Oxenstierna i. m. 8–12. 144 Axel Oxenstierna levele Paul Strassburgnak (143. jegyz.). AOB I/8. 524–525., 527. Strassburg levelezésének nyomon követéséről tudósítanak Szalánczy István levelei I. Rákóczi Györgynek (Konstantinápoly, 1632. okt. 14., 1633. jan. 24., febr. 3.). Lásd Levelek és okiratok i. m. 59., 79., 85.
