Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Konrád Miklós: A galíciai zsidó bevándorlás mítosza
KONRÁD MIKLÓS 57 mutatkozott. A Máramaros megyében élő összesen 1229 Galíciában született zsidó a megye 55 957 fős izraelita polgári népességének csupán 2,20%-át alkotta. 90 Felmerülhet a kérdés: lehetséges, hogy ezeket a számokat a Statisztikai Hivatal azért nem hozta nyilvánosságra, mert valamiként kiderült, hogy nem feleltek meg a valóságnak? Ez már azért sem valószínű, mivel az 1900-as népszámlálás 1909-ben megjelent tizedik és utolsó kötetében Kovács Alajos elejtett egy adatot, ami e titokban tartott statisztikát igazolja. A népszámlálási kötet szöveges részében a Magyar királyság egész területén 1900-ban 45 198 főt kitevő galíciai illetőségű osztrák honosok kapcsán Kovács mellékesen megjegyezte: „Téves volna azt hinni, hogy e galícziai bevándorlásban túlnyomólag a galícziai zsidók vesznek részt, mert a galícziai illetőségű osztrák honosoknak csak 27,4%-a izraelita”.91 Ez a százalék szám visszaszámítva 12 385 főnek felel meg, ami valamivel több, mint a 10 587 galíciai születésű nem magyar állampolgárságú zsidó, de nagyságrendileg, és itt ez a lényeg, nincs különbség. Érdemes egyébként észrevenni, hogy a galíciai zsidó „invázió” mítoszának első hivatalos, bár még csak óvatos cáfolatát Kovács Alajos ezzel az elejtett mondattal intézte el, ami annál is inkább észrevétlen maradt, hogy a kötet táblázatos részében az erre vonatkozó részletes adatokat nem közölte. Az 1900-ban Magyarországon élő galíciai zsidók számának ismeretében a kérdés természetesen az, miért hozott a Széll-kormány egy törvényt az elenyésző galíciai zsidó bevándorlás ellenőrzésére. Ennek megválaszolása további levéltári kutatásokat igényel. Annyi bizonyos: a minisztertanács ülésein erre a kérdésre egy szóval sem tértek ki, az ebben az időszakban aktív politikusok későbbi írásaiban, visszaemlékezéseiben sem találtam erre vonatkozó információt. Lehetséges, hogy a kormány célja a népszerűség hajhászása volt. Elképzelhető, hogy Széll Kálmán oly módon kívánt gesztust tenni a Szabadelvű Pártban ekkor befolyásos agrárius szárnynak, hogy tudhatta: e tekintetben a merkantilisták ellenkezésétől sem kell tartania.92 Az is meglehet, hogy a „galíciai”, vagyis a zsidó másságukat kaftánjukkal, szőrmekalapjukkal, jiddis beszédükkel szembetűnően és hallhatóan fenntartó zsidók iránti mély előítélettől áthatva Széll Kálmán és Darányi Ignác úgy vélték, hogy akárhányan voltak is, nagyban hozzájárultak a rutének nyomorához.93 A „rossz galíciai” versus „jó magyar zsidó” szembeállításnak a 20. század 90 MNL OL XXXII–23–h 192–193. d. 46/e.; A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása I. i. m. Általános jelentés, 39. 91 A magyar szent korona országainak 1900. évi népszámlálása X. i. m. Általános jelentés, 57. 92 A Szabadelvű Pártot szétfeszítő agrárius-merkantil szembenállásra a Széll-kormány idején lásd Schwarczwölder Á.: A Széll-kormány és a törvényalkotás i. m. 252–256. 93 Az ország északnyugati részében élő, elmagyarosodott vagy legalább elnémetesedett, ruházatában és kinézetében többnyire a többségi társadalomhoz idomult zsidó ortodoxia és az északkeleti vármegyék részben haszid, kulturálisan a kelet-európai zsidóság Magyarországba ékelt csücskét képező ultraortodoxia közötti lényeges ideológiai különbségekre lásd Michael K. Silber: The Emergence of Ultra-Ortho doxy: The Invention of a Tradition. In: The Uses of Tradition: Jewish Continuity in the Modern Era. Ed. Jack Wertheimer. New York–Jerusalem 1992. 23–84.
