Századok – 2018
2018 / 3. szám - ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
B. SZABÓ JÁNOS – BOLLÓK ÁDÁM 513 A 16–17. századi események néhány tanulsága és a DAI 38. fejezetének elbeszélése Nagyjából két évszázad kelet-európai és nyugat-ázsiai történéseinek már e vázlatos áttekintéséből is egyértelműen kiderül, hogy e turbulens időszak során igencsak változatos, gyakran néhány évenként megforduló előjelű események láncolata követte egymást. Mégis, ez a mai Mongóliától a mai Romániáig zajló folyamat rendkívül leegyszerűsítve minden további nélkül elbeszélhető lenne az antik népvándorlás- toposz módjára: a keleti mongolok elüldözték a nyugati mongol orjátokat a szállásaikról, akik ezután elüldözték a nogájokat, akik végül a Dnyeperen túl találtak maguknak új otthont. Az efféle „hazaváltásokat” azonban általában nem egy „döntő csata” előzte meg, hanem az erősebb szomszéd újabb és újabb pusztító támadása fokozatosan kény szerítette ki az egyes szállások elhagyását és újak keresését. Mindez érthetőbbé teszi a DAI szövegének azon részleteit is (3., 8 21–33. , 38 60–61. ), amelyek a sorozatos besenyő győzelmeknek tulajdonítják a szavartok/türkök félelmét a besenyőktől. Ám a fent vázolt, rendkívül leegyszerűsítő elbeszélés – bár végső soron igaz volna – a valós történések számos lényeges részletéről hallgatna. A Nyugat felé mozgó népek egymásra gyakorolt hatásának láncreakció-jellege tagadhatatlan, viszont a dominóhatás nem feltétlenül érvényesült minden esetben, hiszen nem minden nép választotta a nyugatra menekülés útját. Az ojrátok zöme végül is szembefordult az őket sanyargató mongolokkal, és képes volt létrehozni az utolsó jelentős steppei nagyhatalmat Dzsungáriában. Az oroszok által megsemmisített szibériai kánság kicsi és gyenge tatár csoportjaira viszont nagyobb ellenállás nélkül tudtak rátelepedni az ojrátok, a kazahok pedig lehetőség szerint inkább kitértek a vándorló ojrátok útjából.136 Mint a nogájok későbbi behódoltatásának esete is jelzi, a steppe új urai nem feltétlenül ambicionálták a terület előző lakóinak – illetve azok teljességének – az elűzését, ha azok alávetésére, adóztatására és segédcsapatokként való felhasználására is módjuk nyílt. Másfelől viszont bajban lennénk, ha a hagyományos módon csupán egyetlen tényezőre próbálnánk meg visszavezetni a fent nagyon vázlatosan megismert vándorlásokat. Egy-egy karizmatikus steppei katonai vezető ugyan valóban képes volt rendkívül nagy nyomást kifejteni, amely valóságos népvándorlást indukálhatott, ám egy-egy ilyen szereplő békés vagy erőszakos halála után az addig „erősebbnek” látszó fél akár nyomban pusztító anarchiába zuhanhatott. Ez a fajta rugalmasság ugyanakkor azt is lehetővé tette a steppén, hogy egy nagyállattartó nép – például egy „erőszakos szomszéd” jelentette szorongató szükség hatására – mindössze néhány évre beköltözzön egy másik csoport területére, amint azt a 136 Maksimov, K. N.: Kalmykia i. m. 2., 17.
