Századok – 2018
2018 / 3. szám - ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
A „SZAVART–TÜRK DOSSZIÉ” 508 adó további megfizetésére kényszerítette a moszkvai nagyfejedelmet, végül 1523-ban megszerezte az Asztraháni Kánságot. Ekkor úgy tűnhetett, hogy I. Mehmed Girej kán már csupán karnyújtásnyira van az Arany Horda egykori hatalmának visszaállításától. Ám a nagyhatalmú kánt a nogájok végül kicsalták Asztrahánból és kíséretével együtt lemészárolták.112 Ezután egyre inkább Moszkva került nye rő helyzetbe: a Volga és az Emba között élő nogájok támogatásával 1552-ban Kazánt, majd 1554–1556-ban Asztrahánt is sikerült megszerezniük, amiben a Nogáj Horda vezetői aktívan támogatták őket.113 Az oroszokkal folytatott jöve delmező lókereskedelem miatt ugyanis a nogájoknak elemi érdekük volt, hogy hozzáférjenek az oroszok által ellenőrzött piacokhoz, s mivel legközelebbi ellenségeiket, az asztraháni kánokat a krímiek már el tudták látni a steppén számukra elérhetetlen lőfegyverekkel, ők is rá voltak szorulva a fejlettebb orosz haditechnikára.114 Természetesen a moszkvai nagyfejedelem által fizetett éves jutta tás (zsalovanye ) és az általuk „megcsapolt” asztraháni vámbevételek is tetemesen megnövelték a nogáj előkelők (bíj ek és mirzá k) együttműködési hajlandóságát az oroszokkal – legalábbis addig, amíg Moszkvának érdekében állt a nogájokkal ellensúlyozni a krími ambíciókat Kazánban és Asztrahánban, vagy amikor a nogáj lovasságra szükség volt Asztrahán védelmében, illetve nyugaton, IV. Iván livóniai háborúiban. 115 A rendszeresen ismétlődő nogáj belviszályok az idő előrehaladtával egyre nagyobb teret nyitottak a cároknak, hogy mind hathatósabban kontrollálják és manipulálják a nogájok belügyeit. Azokban az időszakokban, amikor Moszkvának nem volt épp szüksége a nogájok aktív támogatására, igyekeztek is minél inkább gyöngíteni, megosztani a veszedelmesen erős délkeleti szomszédot. Mindehhez maguk a nogájok szolgáltatták a (fiktív) jogalapot azzal, hogy Dzsingisz kán egyenesági leszármazottjaként – azaz a nogájok természetes uraként116 – ismer ték el IV. Iván cárt. Így 1600-ban felújították az Arany Hordából ismert egykori fejedelmi kinevezési procedúrát is, csak ebben az esetben nem az orosz fejedelem 112 Dariusz Kołodziejczyk: The Crimean Khanate and Poland -Lithuania: international diplomacy on the European periphery. Leiden–Boston 2011. 49–61. 113 Szvák Gyula: Iván, a félelmetes. Bp. 1996. 131–134.; Vadim V. Trepavlov: Istoriâ Nogajskoj Ordy . Kazan’ 2016. 246–253. 114 Michael Khodarkovsky: Russia’s Steppe Frontier. The Making of a Colonial Empire, 1500–1800. Bloomington 2002. 103.; Ivanics Mária: A Nogaj Horda – a nomád birodalomszervezés egyik lehetséges útja. In: Fegyveres nomádok i. m. 160.; Vadim V. Trepavlov: The Mangyt Biy, as a Crowned Chief. Chiefdoms in the Nomadic History of Late Mediaeval Western Eurasia. In: Alternatives of Social Evolution. Eds. Nikolay Kradin – Andrey V. Korotayev – Dmitri M. Bondarenko. Vladivostok 2000. 466. 115 Janet Martin: Tatars in the Muscovite Army during the Livonian War. In: The military and society in Russia, 1450–1917. Ed. Eric Lohr – Marshall Poe. Leiden–Boston 2002. 376–377. 116 Trepavlov, V. V.: Istoriâ i. m. 608.
