Századok – 2018
2018 / 2. szám - MŰHELY - Murber Ibolya: Forráskiadás a hagyományos és az új diplomáciatörténet-írás határán. Az első Osztrák Köztársaság külügyi dokumentumainak forrásgyűjteménye
MURBER IBOLYA 443 meg nemcsak az osztrák, hanem a kelet-közép-európai 20. századi történelemben való jártasságát is. A szerkesztők közül ő rendelkezik – koránál fogva is –, a legrégebbi és legintenzívebb magyar kapcsolatrendszerrel. Ennek kezdetei még az 1970-es évekre nyúlnak vissza, amikor Suppan az azóta legendás hírnevű Richard Plaschka professzor tanársegédjeként többször járt Magyarországon. Suppant a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották és a német nyelvű Andrássy Gyula Egyetem alapító oktatói közé tartozik. A szerkesztőbizottság egyetlen női történésze Elisabeth Vyslonzil főként a VIII. és X. kötet munkálataiban vett részt intenzíven. A történésznő 1988–2005 között a bécsi Kelet- és Délkelet-európai Intézet munkatársa, majd 2005–2008 között igazgatója volt. Ez az intézet volt 2008-ig az ADÖ-sorozat felelőse. Ekkor beolvasztották az Osztrák Tudományos Akadémia Újkori és Legújabb kori Intézetébe (Österreichische Akademie der Wissenschaften, Institut für Neuzeit- und Zeitgeschichtsforschung, ÖAW INZ), ahova vitte magával az ADÖ-sorozat kiadásának feladatát is. Klaus Koch és Walter Rauscher osztrák történészek a kezdetektől a szerkesztőbizottság tagjai voltak, ők is a bécsi Kelet- és Délkelet-európai Intézet munkatársaiként kezdték az ADÖ-forráskiadást, jelenleg az Akadémia Újkori és Legújabb kori Intézetében dolgoznak. Az első hét kötetet két bécsi kiadó, a Verlag für Geschichte und Politik és az R. Oldenbourg Verlag együttesen jelentette meg 2009-ig. Miután azonban 2006-ban ez a két bécsi kiadó beleolvadt a legnagyobb osztrák tankönyvkiadóba, a Veritasba, 2009-től a forráskiadvány kiadását a Tudományos Akadémia saját kiadója, a Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften vállalta magára. Egy tizenkét kötetes, több ezernyi oldalt és 1970 dokumentumot tartalmazó forráskiadványt tartalmilag ismertetni nem egyszerű feladat. Ha cseh vagy horvát történész írná le gondolatait a projekttel és a sorozattal kapcsolatosan, akkor minden bizonnyal nagy hangsúlyt fektetne hazája és Ausztria két világháború közötti kapcsolataira. Mivel azonban ezt a recenziót magyar történész írja, a tartalmi rész ismertetésénél elsősorban a magyar–osztrák államközi kapcsolatok hullámzásának és csomópontjainak bemutatására fókuszál, miközben röviden jellemzi az adott időintervallum meghatározó osztrák külpolitikai elképzeléseit is. Az Osztrák–Magyar Monarchia, a dualista államalakulat 1918 késő őszén megszűnt létezni. Noha 1914 nyarán a világháborút elindító hadüzenetet a Monarchia küldte Szerbiának, és a fegyverszünetet 1918. november 3-án Padovában Viktor Weber von Webenau, a Monarchia tejhatalmú megbízottja írta alá, az utódállamok közül a Párizs környéki béketárgyalások során csupán az egykori vezető államokat, Ausztriát és Magyarországot tekintették a háború vesztesének. A háború során elszenvedett veszteségekkel párhuzamosan 1916-tól egyre nőttek a birodalom két fele közötti érdekellentétek és feszültségek, amelyek 1918 őszére olyan szintet értek el,
