Századok – 2018
2018 / 2. szám - KÖZLEMÉNY - Szőke Melinda: A hamis oklevelek a magyar nyelvtörténeti vizsgálatok szemszögéből
A HAMIS OKLEVELEK A MAGYAR NYELVTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK SZEMSZÖGÉBŐL 428 bizonytalan kronológiai státuszú okleveleket nem elég csupán a biztosaktól elválasztani, az oklevelek bizonytalan státusza ugyanis igen eltérő természetű lehet. Ennek alátámasztására elég, ha csupán arra gondolunk, hogy amíg az átiratok és az interpolált oklevelek teljes szövegüket tekintve egy eredeti oklevél nyomán készültek, addig a hamis iratoknak vannak olyan fajtái is, amelyeknek a megírásához feltételezhetően szintén használtak fel korábban hitelesített oklevel(ek)et, de ebben az esetben a hamis oklevél és a forrásai között nem olyan „szöveghű” a kapcsolat, mint az eredeti oklevél és az átirata között, vagy az eredeti oklevél, illetőleg az utólagos részekkel kiegészült és átírt interpolált oklevél között. Ezek a hamis oklevelek nem az egész szövegükre kiterjedően veszik át egy már hitelesített oklevél szövegét. Ez már csak azért sem történhetett meg, mert a hamis okleveleink között szép számmal vannak olyanok, amelyeket nem ugyanabban az ügyben állították ki, mint a megírásukhoz forrásként felhasznált korábbi oklevel(ek)et. Vizsgálatukra a nehézségek ellenére is feltétlenül szükség van: a magyar latin betűs írásbeliség korai időszakának kevés hiteles forrását tekintve a bizonytalan nyelvtörténeti státuszúakat nem zárhatjuk ki anélkül, hogy ennek indokoltságáról meggyőződnénk. Fel kell vállalnunk ezeknek a forrásoknak a vizsgálatát annak a kockázatával együtt is, hogy a bizonytalan státuszú oklevelek egyik-másikáról az analízis során valóban bebizonyosodhat, hogy a nyelvtörténeti kutatásainkhoz csak igen komoly korlátokkal használhatók. Másfelől azért is fontos az eddig háttérbe szorított oklevelek nyelvi anyagának vallatóra fogása, mert ha a forrásfeltáró munka során egy-egy oklevél nyelvtörténeti státuszát – minden magyar nyelvi elemére kiterjedően – nem is sikerül megnyugtatóan tisztáznunk, magyar nyelvű tulajdonneveik között biztosan lesznek olyanok, amelyeknek sikerül meghatároznunk a kronológiai jellemzőit. Márpedig aligha kétséges, a 11. századhoz kapcsolható hiteles névelőfordulások körének egy-egy adattal való gyarapítása is nagy haszonnal jár e forrásszegény időszak pontosabb megismerése szempontjából. Amint említettem, az utóbbi években több interpolált oklevelünkkel is foglalkoztak a nyelvtörténészek. Magam továbbra is a hamis oklevelek forrásértékét vizsgálom, de ezúttal az interpolált okleveleken túllépve a hamis oklevelek egyéb típusainak a jellemző jegyeit is igyekszem feltárni. Ezt a témát elsősorban az István-kori oklevelekre támaszkodva járom körül. Első királyunk kilenc latin nyelvű oklevele közül ugyanis hat századokkal később keletkezett hamis oklevél.66 Munkám to vábbi részében ennek a kutatási iránynak vázolom fel az elméleti hátterét. A hamis oklevelek a 13. században jelentek meg nagy számban. A mennyiségi növekedés az okleveleknek mint a jogbiztosítás eszközeinek a 12. század végi 66 Vö. Szőke M.: A bakonybéli apátság alapítólevele i. m. 47. A további irodalmat lásd a hivatkozott helyen.
