Századok – 2018
2018 / 2. szám - KÖZLEMÉNY - Szőke Melinda: A hamis oklevelek a magyar nyelvtörténeti vizsgálatok szemszögéből
423 SZŐKE MELINDA másrészt pedig az, hogy munkáját „zsenge kezdet”-nek nevezve annak tökéletesítését és gyarapítását önmaga számára is feladatul tűzte ki. 28 A Fejér György nevével fémjelzett Codex Diplomaticus29 volt az első nyomta tásban is megjelent, sok oklevelet magába foglaló forráskiadás,30 alapvetően tehát Jerney János is erre a munkára támaszkodhatott szótárának összeállításakor. Ebben az oklevéltárban kétszer olvasható a Garamszentbenedeki oklevél szövege.31 Az első kötetbeli közlés az oklevél 1570. évi másolata32 alapján készült. A 16. századi iratban is Kelekun forma található a megfelelő helyen, tehát a tévesztés nem Jerneytől, de nem is a Codex Diplomaticusból, hanem még korábbról eredeztethető. Az oklevelek mint nyelvemlékek A nagy mennyiségű (hiteles és hamis oklevelekből, eredeti és másolati példányokból származó) adatot felvonultató szótárak mellett a nyelvtudomány az előző századokban a bizonytalan nyelvtörténeti státuszú oklevelekre mint nyelvemlékekre kevés figyelmet fordított, pedig „amikor a források szerepéről szólunk, természetesen nemcsak a vizsgálatainkhoz felhasználható névadatok egyre nagyobb mennyiségének az elérhetőségét kell hangsúlyoznunk, hanem az a kívánalom is legalább ilyen súllyal esik latba, hogy az egyes, a névkutatásban, illetőleg szélesebb értelemben a történeti nyelvészetben kiemelt szerepű nyelvemlékek mint a nyelv- és névtörténet forrásai alapos, korszerű szemléletű, a modern tudományosság követelményeinek is messzemenően megfelelő feldolgozásban részesüljenek”. 33 A nyelvemlékeinket bemutató összefoglaló munkákat kézbe véve azt tapasztaljuk, hogy a nyelvtörténetírás a 19. század végén még az első szövegemlékünkkel, a Halotti beszéddel indult. Amikor Zolnai Gyula az 1892-es akadémiai felhívásra elkészítette a könyvnyomtatás koráig keletkezett nyelvemlékeinkről szóló könyvét, akkor megemlítette ugyan, hogy a Halotti beszéd kora előtt, a 28 Uo. X. 29 Fejér György: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I–XI. (in 43. vol.) (a további akban: CD) Budae 1829–1844. A tizenöt éven keresztül készülő 43 kötetnyi gyűjtemény nyomtatásban korábban már megjelent oklevelek újraközlését tartalmazza, illetőleg nagyobb részben a 17–18. századi átiratokra támaszkodik. 30 A 18. és 19. századi nagy oklevélgyűjtemények történetének összefoglalását lásd Szentgyörgyi Rudolf: Korai oklevélgyűjteményeink nyelvtörténeti forrásértékéről. Helynévtörténeti Tanulmányok 9. (2013) 77–88.; Uő: Tihanyi apátság alapítólevele i. m. 29–31. Vö. Tóth András: „Holt” kéziratgyűjteményeink élete. Magyar Könyvszemle 74. (1958) 42–50. 31 CD I. 428–439., II. 67–80. Az oklevél második közlése a Collectio Hevenesiana nyomán készült, és Kerekun alakban tűnik fel benne a fentebbi víznév. Lásd Egyetemi Könyvtár. Kéziratos Gyűjtemény. Collectio Hevenesiana. 32 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény 278 996. 33 Tóth Valéria: Történeti helynévkutatás. In: Magyar névkutatás a 21. század elején. Szerk. Farkas Ta más et al. Bp. 2015. 166.
