Századok – 2018

2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Ordasi Ágnes: Bombamerényletek a fiumei kormányzóság ellen (1913–1914)

BOMBAMERÉNYLETEK A FIUMEI KORMÁNYZÓSÁG ELLEN (1913–1914) 410 támadást nem ő, hanem a szintén olasz állampolgár Pasquale Umile fiumei lakos fogja végrehajtani, akinek Bellelli 300 koronát ígért a neki kilátásba helyezett 600 koronából.58 A hír hatására a kormányzó elrendelte a kormányzói palota intenzívebb megfigyelését. 59 A robbanás mégis bekövetkezett. Annak ellenére, hogy a határrendőrség előtt is­mert volt a feltételezett tettes személye, nem foghatták el közvetlenül a merényletet követően, mert nem akarták saját bizalmi emberüket kiszolgáltatni az anarchisták bosszújának. Ehelyett abból kiindulva, hogy Umile olasz állampolgárságú, a határ­rendőrség a kikötőben és nyilvános helyeken a külföldiek ellenőrzésére hivatkozva nyomozást indított. Kiderült azonban, hogy a merényletet mégsem Umile követ­te el. Scipioni ekkor azzal mentegetőzött, hogy Bellelli csak utólag közölte vele, hogy a támadást mégis neki kellett végrehajtania. 60 Késmárky március 3-án előállíttatta az elkövetőt, aki azonban vallomásában azt állította, hogy a merénylettel Scipioni bízta meg, s 500 koronát ígért neki. Beismerte, hogy előzetesen valóban felkereste Umilét, aki azonban nem merte elvállalni a megbízást. A határrendőrség – bizalmi embere védelme érdekében – Scipionit gyanúsítottként hallgatta ki, aki tagadta az ellene felhozott vádat. A hatóságok úgy sejtették, hogy Bellelli rájött, hogy Scipioni árulta el, s ezért bosszúból ellene vallott.61 A kormányzó Scipioni tisztázása és a merénylet értelmi szerzőinek leleplezése érdekében kifizette a királyi ügyészségnek az 500 koronás óvadékot, majd a férfit Anconába küldte. Másnap Scipioni arról értesítette a hatóságot, hogy a meg nem nevezett anar­chista vezető 5000 korona ellenében kész átadni az ügy részleteit ismertető doku­mentumokat. A határrendőrség ahelyett, hogy válaszolt volna a levélre, feleségén keresztül hazahívta Scipionit. A férfi azonban Anconában maradt, és hamarosan újabb táviratban 4000 korona összeget kért az anarchisták ajánlatára hivatkozva. Azt is javasolta, hogy Beusterien Erik határrendőrségi fogalmazó személyesen ke­resse fel és kézbesítse a kívánt összeget. A határrendőrség ekkor Scipionit azonnali visszatérésre szólította fel, de az nem jelentkezett többé. Az ügy felgöngyölítését tovább bonyolította, hogy Giovanni Melocco királyi ügyész felhívta Késmárky figyelmét arra, hogy értesülései szerint Icilio Bacich, Zanella, gróf Coscia fiumei olasz konzul és Riccardo Gigante fiumei ékszerész 58 In chiusa di... attentato dinamitardo. Si fa il nome di colui che ricusó di lanciare la bomba per 300 corone. Il Popolo, 1914. március 6. 59 La bomba di questa notte. La Bilancia, 1914. március 3. 60 Fiumei m. kir. határszéli rendőrkapitányság a belügyminiszternek a bombamerénylet tárgyában. MNL OL K 149 62. d. 1914. 19. res. sz. 61 Fiumei m. kir. határszéli rendőrkapitányság a belügyminiszternek a bombamerénylet tárgyában. Fiume, 1914. március 16. MNL OL K 149 62. d. 1914. ad. 19. res. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents