Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Hornyák Árpád: A magyar külpolitikai gondolkodás szerb képe a két világháború között
HORNYÁK ÁRPÁD 399 hogy a szép belgrádi „tavaszt mindkét nép javára érlelje mielőbb gazdag nyárrá a megértés, okosság és igazság napja”. 69 Nem Jugoszlávián és nem is Magyarországon múlt, hogy nem így történt. 70 Összegzés A magyar politikai közvélemény szerbekről alkotott képének alapját az évszádos együttélés során nyert tapasztalatok adták, amit a mindenkori politikai hangulat alakulása befolyásolt. A széles színskálán mozgó kép változásainak nyomon követéséhez a parlamenti jegyzőkönyvek mellett a korszak társadalmi, politikai, kulturális és tudományos folyóiratai kínálnak bizonyos fokig megbízható fogódzót. Az egyes folyóiratok ugyan nem voltak teljesen a „politika járszalagjára” kötve, ám egyetlen szerkesztőség sem hagyhatta figyelmen kívül a politika által generált közhangulatot. Ezért nagy általánosságban elmondható, hogy ha olykor kissé megkésve is, de a függetlennek tartott folyóiratok is többé-kevésbé követték a politika által megfogalmazott trendet. Elvétve fordult elő csak olyan eset, vélhetően valamilyen mulasztásból kifolyólag, hogy baráti politikai hangulat idején szerbeket keményen elítélő vagy gyalázó írás jelent meg, vagy fordítva, hogy feszült időszakokban a déli szomszédról elismeréssel szóló cikket lehetett olvasni. A külpolitikai gondolkodást formáló valamennyi orgánumra elmondható, hogy az általa sugárzott szerb kép folyamatosan változott. Balkáni barbár, vad, műveletlen és elnyomó nemzettől a magyarokkal rokon jellemvonásokat mutató vitéz bajtárs és sors által egymás támogatására rendelt szerb nemzetkép rajzolódik ki a világháborúk által határolt időszakban, attól függően, hogy éppen miként alakultak a két állam politikai kapcsolatai, illetve milyen nemzetközi nyomás 69 Szabó Lőrinc: Belgrádi tavasz. Három nap Jugoszláviában. Uj Idők, 1941. március 16. 344. 70 Mindenesetre szimptomatikus az, ahogy Jugoszlávia összeomlását a Magyar Külpolitika magyarázta: természetes folyamat eredményeként, szükségszerűen bekövetkező, mindenki számára, beleértve a szerbeket is, jobb jövő ígéretét hordozó esemény. „Jugoszláviát voltaképpen nem külső ellenség semmisítette meg. Belső romboló erői törték össze állami keretét és állami rendszerét. Belső robbanás szakította darabokra, világos jeléül annak, hogy sohasem volt valódi egysége. Sem politikai, sem kulturális, sem hagyományos egysége, mely sokféle nyelvű, vallású és származású népet forraszthat össze. [...] Jugoszlávia nem akart élni, szerkezete, mint a robbanásra beállított bomba, szabályosan működött és szétvetette országát atomjaira, sőt még annál is tovább. Ami szemünk előtt lefolyt valódi állami atombontás volt, egy birodalom öngyilkossága. Egy meteor pattant szét szemünk láttára. Különös érzésünk van vele szemben: azt mondjuk, hogy Jugoszlávia nincs többé, – de érezzük, hogy ez a mondatunk száraz, mert: Jugoszlávia nem is volt. A szétrobbant Jugoszlávia darabjaiból boldog és eleven országok lesznek, amik saját hagyományaik, kultúrájuk, szokásaik, lelkük szerint élhetnek. Talán kicsinyek lesznek, de nem lesznek Európa bajkeverői. A maguk üdvösségére és nem Európa romlásán munkálkodnak. Jugoszlávia magja, Szerbia is életképesebb lesz, mint amikor Jugoszlávia holt súlyát kellett hordoznia. Mint kis, de élő, nemzeti állam, teljesíteni fogja népével szemben feladatait és megtanulja, hogy el kell fordulnia Európa boszorkánymesterének szerepétől.” Marius: Jugoszlávia végzete. Magyar Külpo litika 22. (1941) 4. sz. 1–2.
