Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Demeter Gábor: A modernizációtól a kolonizációs törekvésekig. Magyar utazók, politikusok és gazdasági szakírók a balkáni feladatokról (a 19. századtól az annexiós krízisig)
DEMETER GÁBOR 291 A Balkán felé megnyilvánuló érdeklődés növekedéséhez két körülményt kell mérlegelnünk: az egyik az ipari forradalom magyarországi hatása, melyet György Endre fejt ki részletesen, a másik a már 1878 előtt megváltozó politikai közeg, melyben a magyar politikai elit önpozícionálása is szerepet játszik – éppen potenciális balkáni szövetségesek révén. A magyar politikai elit számára 1850–67 között a legfontosabb a „nemzet” önrendelkezési képességének (és területi integritásának) visszanyerése volt, s ebben szerepet kapott a Balkán is. Kemény Zsigmond (1851-ben) e politikai cél megvalósítása érdekében a birodalmi érdekre hivatkozik:34 ugyanis csak a magyarságon keresztül nyílik lehetőség a Kelet felé való közvetítésre, ahol Ausztria lábát megvetni csak úgy tudja, ha a „germánizmus és szlávizmus” nem kerül összeütközésbe egymással.35 A koncepció szerint a németeket a szlávok hódítóként kezelnék, míg a magyarság maga is hibrid kultúrájú lévén a kulturális transzfer elősegítője lehet.36 A behatolás alapfeltétele, hogy a polgá rosodás „oly elem által hasson átalakítólag a Keletre, mely hódításait féltékenység felköltése nélkül gyakorolja”.37 Az a gondolat, hogy Ausztriának Keleten van csak „jövője”, Friedrich Listtől származik (kompenzációként a kisnémet egység koncepciójának előtérbe kerülése miatt),38 de az 1866-os vereség igen csak aktuálissá tette. A keleti irányú birodalmi politikának (Kemény minden érve ellenére) azonban lett volna „nem magyar” útja is: a Josip Juraj Strossmayer képviselte ausztrojugoszlavizmus Ausztria gyámsága alatt kívánta egyesíteni a délszláv területeket – nemcsak a Habsburg Monarchián belülieket, hanem beleértve a Török Birodalom integráns részének tekintett Boszniát is.39 A magyar liberálisoknak Horvátország és a Szerb Vajdaság esetleges egyesítésének horvát oldalról 34 Kemény Zsigmond: Még egy szó a forradalom után. Bp. 1908. 374. Idézi Dán K.: Kállay Béni i. m. 223. 35 Dán K.: Kállay Béni i. m. 223. Ez az elem az 1910-es évek földrajzi szemléletű retorikájában is alaptézis volt. 36 Vasas Géza: A bosnyák kérdéstől a magyar hivatásgondolatig. Kállay Béni politikusi pályaíve 1875 és 1883 között. Valóság 41. (1998) 8. sz. 71. 37 És éppen ez az, amit a halála előtti éveiben Kállay már hiányol. Lásd Kemény Zs.: Még egy szó i. m. 327–328. Idézi Dán K.: Kállay Béni i. m. 223. 38 II. Józsefnek is volt hasonló koncepciója, lásd Nagy Katalin „görög tervét”. Trandafir G. Djuvara: Cent projets de partage de la Turquie (1281–1913). Paris 1914. 279–306. 39 Bár a szerb politikai vezetés erre nem sok esélyt látott. Lásd Ress Imre: A szerb külpolitika és a Habsburg Monarchia dualista átalakulása (1865–1867). In: Uő: Kapcsolatok és keresztutak i. m. 189. Lásd még a korszakra Katus László: A magyar politikai vezetőréteg a délszláv kérdésről 1849–1867 között. In: Szerbek és magyarok a Duna mentén II. Tanulmányok a szerb–magyar kapcsolatok történetéből. Bp. 1987. 147–185. A dualista átalakulás körüli ausztroszláv területi expanzió maximalizmusát Hoitsy Pál, immár mint magyar (!) imperialista vágyat veszi elő 1902-ben, s utána tézisét a háború végéig számtalanszor újrakérődző földrajzosok tévesen Andrássy és Kállay imperialista örökségeként legitimálták.
