Századok – 2018
2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pritz Pál (szerk.): Napló és történelem (Eőry Áron)
1408 TÖRTÉNETI IRODALOM magyar viszonylat Bossynál tartalmilag egyfajta történelmi neheztelésen alapuló „arctalan ellenségképet” takart, de emellett szívélyes és rokonszenvező emberi kapcsolatokat ápolt magyar – arisztokrata – osztályostársaival. A kötet egyik legösszetettebb elméleti és elemzési feladványába Sipos Balázs fogott bele, amikor Márai Sándornak az 1945–48-as évekről mint „dezorientációs időszakról” született saját naplóábrázolásait több műfajban hasznosító írásait vetette egybe. Az aprólékos összeolvasás módszerével nemcsak a belső fejlődés fonalait sikerül felgombolyítani, de a különböző megjelenések áramvonalasított szövegváltozatainak „új jelentéssel felruházó” eljárásaira is fény derül. Sipos megfigyelte továbbá, hogy naplóoldalain az író egyik küldetésszava a „történelmi tapasztalat” volt, melyet „saját személyén átszűrve” kívánt rögzíteni. Méghozzá az eredményt tekintve kettős jelentőségvonzattal: az elbeszélt történelmi esemény hitelesíti a naplóban leírt tapasztalatokat, egyben a nevezetes fejleményeket a naplóíró egészen hétköznapi valóságészlelései hol életesebben megidézhetővé, máskor egészen zárójelbe is képesek tenni. Ezek az „énközpontú leírások” tudósítanak arról az „Atlantiszról”, melyen Márai élte meg a háborút záró éveket, „a mélyben”. Amely többek közt 1945 közvetlen és éles társadalomtörténeti cezúrátlan ságára hozható tanúságtétel. Sipos tanulmánya egészében véve korábbi feldolgozások és saját invenciók (köztük kiigazító értelmezések) igényes és mértéktartó egyesítése. Együtt említhető Mann Jolán, aki a magyar vonatkozású figyelem terén világirodalmilag kimagasló Miroslav Krleža naplójának magyar 1956-hoz kapcsolódó reflexióit nézte át; és Széchenyi Ágnes, aki az ekkor félrehúzódó és épp-csak-íróképviseleti szerepet játszó Illyés Gyula posztumusz kiadású ’56-os naplójegyzeteit elemezte. A felsorolásból már csak Ortutay Gyula politikai rendszereket átölelő naplója maradt ki. Ezt olvasva Pritz Pál előbb rekapitulálja lejegyzője politikai-gondolkodói pályáját – a „briliáns elme” hatalmi intézőként jegyzett társadalomformáló rendelkezéseinek következetes, de nem mindig adatolt jelentőségredukciójával. Olykor nem rest „korrigálni” a naplóból nyerhető múltképeket, ezek zömének mégis „valósághűségét” vagy egyenesen pozitív tudásunkat gazdagító erejét látja kimutathatónak. Kiemelendők még az arra hozott példái, hogy az Ortutayhoz hasonló naplók segíthetik a hatalmi rétegnek a közvélemény elé nem engedett, egykori vélekedés- vagy tudomásvalóságainak feltárását. Ezek ugyanis rendesen, hivatalos dokumentálatlanságuk okán „a tegnapba hullott múltnak a foglyaként” hamar ismeretlenné válnak „az újabb és újabb ma számára”. Másik előnyként említhető, hogy hathatós cáfolatai tud nak lenni az utókorból a vizsgált időszakba szervetlenül visszavetített jövőkép-hipotéziseknek. A tárgyalt naplók visszatérő – és a hazai olvasó számára felértékelő – alapanyaga volt íróik magyarországi utazásokon szerzett benyomása. Ezek kétségkívül fontos adalékok történeti önszemléletünk fejlesztéséhez, hiszen mint az egyik szerző megjegyzi: „szükséges kívülről is magunkra tekinteni”. Ahogy szintén okulásra szolgálnak a naplók zsidó -érzékeléseinek több nyire pejoratív tónusai és határmegvonásai is. Sok naplóíró (Stoimirović, Kozma, Ortutay) megvallotta: elzárt gondolataik szemre várnak, a kíváncsi utókor vizslató visszapillantására. Már nem rajtuk múlt, amikor forrásszövegük családi és történelempolitikai motivációjú kitakarásokkal jelent meg (von Hassell, Illyés) – az ilyen esetek, mint Széchenyi Ágnes kiemelte, okkal szakmai gyanakvás és bírálat tárgyai. Ugyancsak több példával szolgál a kötet a gyakori műfaji evolúcióra, melynél a naplójegy zetekből idővel prózai nyersanyag lesz, és az alkotó visszaemlékezés sé bővíti ki, illetve alakítja át őket. Ahogy arról is számos eset tanúskodik, hogy az egyidejűségéről és „élményszerűségéről” híres forrás szervesen önmagába képes zárni utóidejű komponenseket is – miniatűr memoártöredékekként (Krleža, Márai, Kozma). Összegezve elmondható, hogy hazai és tengerentúli történészek a hajdani Európát átölelő tárgyi anyagon és kontextusban nyomozták a naplóállításokat, szemelvényeikben saját egzakt szövegfordításokkal szolgálva. Nagyszerűen domborodott ki ezáltal a tágabb ismeretterület
