Századok – 2018

2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - A. Sajti Enikő (szerk.): Kisebbségpolitika és társadalomszervezés. Várady Imre (1867–1959) bánáti magyar politikus iratai (Hornyák Árpád)

1405 TÖRTÉNETI IRODALOM

hogy a délvidéki magyar vezetők miként vélekedtek saját társadalmuk megszervezéséről, az anyaországhoz és az új államhoz való viszonyukról, ideológiai áramlatokról és az új izmusok (mint kommunizmus, nemzetiszocializmus) kihívásairól. Legalább ilyen fontos azonban az iratoknak az a másik nagy csoportja, amelybe az ügyvédhez, a magyarság képviselőjéhez írt magánlevelek, illetve a többnyire Várady nevével jegyzett helyi és országos hatóságokhoz írt panaszbeadványok, kérvények tartoznak. Ezeken keresztül nyerhetünk ugyanis betekintést a kisebbségi lét hétköznapjaiba. E dokumentumcsoportba tartozó iratok legnagyobb értékét talán az adja ‒ miként az iratokat válogató és szerkesztő Sajti Enikő a kötet bevezető tanulmányában írja is ‒, hogy nem a nagypolitika mára jórészt már feldolgozott nézőpontjából, hanem „a cselekvő, részt vevő ember(ek) szemszögéből láttatják e kisebbségi helyzetbe került több mint félmilliós magyar közösség sorsát” (8.).

A dokumentumok hosszú sorát húgának 1893 januárjában keltezett hozzá írt levele nyitja, s Várady Imrének a második világháború után Magyarországra menekült Zupán Emilné Sahu Malvinhoz 1949. március 17-én írt levele zárja. Az öt nagy kronológiai egységbe rendezett iratok sűrűsége korszakonként eltérő. 13 dokumentum származik az Osztrák‒Magyar Monarchia korszakából, 52 pedig az első világháború utáni évtizedből. A legtöbb irat, szám szerint 204 azonban a királyi diktatúra bevezetése utáni időszakból került be, amit két racionális ok is indokol: egyrészt ez volt Várady Imre kisebbségpolitikusi tevékenységének legaktívabb szakasza, másrészt ez a hagyaték leggazdagabb része. További 47 irat datálódik a második világháború és a Bánát német megszállásának idejéből, míg a titói Jugoszlávia korszakából 31 dokumentum kapott helyet a kötetben.

A három és félszázból lehetetlen kiragadni egy-egy „legfontosabb” dokumentumot, mert elsősorban az olvasó/kutató érdeklődése az, ami meghatározza egy irat értékét, érdekességét. A délvidéki magyar pártélet története iránt érdeklődők éppúgy találhatnak számukra fontosakat (49., 181. dokumentumok), mint a társadalomszervezés problematikájában elmerülő kutatók (139.,175. dokumentumok). A magyar kultúra- és sajtószervezés viszontagságos történetének részleteibe is számos anyag kínál betekintést (73., 106., 127. dokumentumok), de a második világháború utáni korszak vészterhes hónapjainak történetében elmélyülni kívánó olvasó is találhat érdekes adalékokat. Szenzációra ne számítson, mert ez utóbbi iratok hangvétele ‒ aligha véletlenül ‒ rendkívül visszafogott. Mindössze egy dokumentumban van konkrét említés a magyarok elleni erőszakról, hat muzslyai férfi agyonveréséről (326. dokumentum), illetve egy helyen, a becskereki Népfelszabadító Bizottság előtt 1944. október 9-én tartandó beszéde tervezetéhez írt utolsó mondatával utal Várady általánosságban arra, hogy a hatalomátvétel bizony súlyos áldozatokkal járt a magyarság vonatkozásában. Tervezett beszédében Várady az új rezsim hatalomátvételének rendezett és vérontásmentes voltáért kívánt köszönetet mondani, ám talán pont a tervezet elkészültével egy időben kapott információ tette idejét múlttá szándékát, amit az irat aljára odaírt egyetlen mondattal jelzett is a maga és az utókor részére: „Közben történt vérengzések miatt tárgytalanná vált” (320. dokumentum). A kötetet terjedelmes bevezető tanulmány vezeti fel, az iratok és a hozzájuk tartozó bőséges jegyzetapparátus rengetegében (1702 lábjegyzet) pedig földrajzinév-mutató és névmutató segíti a tájékozódást. Ezt a segítséget talán lehetett volna tovább fokozni a dokumentumok annotált tartalomjegyzékével. Fölösleges és kissé zavaró is ugyanakkor az a szerkesztéstechnikai megoldás, hogy a kötetben előforduló személyek első megjelenésükkor kapott magyarázó lábjegyzetére (majdnem) valamennyi felbukkanásuk alkalmával hivatkoznak, ez Streliczky Dénes esetében például azt jelenti, hogy több tucatszor utalja az olvasót a 173. lábjegyzethez. Amennyiben elvonatkoztatunk a magas szakmai színvonalat képviselő kiadványban hozzáférhetővé vált dokumentumok regionális és a magyar kisebbségtörténet szempontjából vitán felül álló jelentőségétől, a kötet fontosságát az is alátámasztja, hogy helyére kerültek Várady Imre személyes életpályájának hiányzó mozaikkockái is. Így ‒ kiegészítve a korábban