Századok – 2018
2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Szabolcs – Vértesi Lázár (szerk.): Egyházi társadalom a Magyar Királyságban a 16. században (Kádár Zsófia ‒ Lakatos Bálint)
1403 TÖRTÉNETI IRODALOM Mikó Árpád gondolatébresztő tanulmányban az egyházi kincsek, főpapi kincstárak 16. századi sorsának ered nyomába Esztergom, Várad és Pécs példáján. A korlátozott számban fennmaradt korabeli vagy késő középkori műtárgy sorsának, útjának azonosítása ugyanis a 19. század előtti időszakra nézve – források híján – sokszor lehetetlen. Az utolsó középkori műgyűjtő, Bornemissza Pál veszprémi, erdélyi, majd nyitrai püspök által birtokolt és a veszprémi püspökségre hagyott (ma Győrben őrzött) gyöngyhímzéses mitra (eredetileg egy Nagy Lajos-kori infula) alighanem a katolikus folytonosság jelképeként került a kötet borítójára is. A kötetet négy, irodalomtörténeti szempontú tanulmány zárja. Kiss Farkas Gábor négy, a katolikus „középréteghez” sorolható értelmiségi pályáját, irodalmi tevékenységét tárja fel és jut a „csoportot” jellemző következtetésekre. Katolikus részről az irodalmi törekvések 1580-ig latin nyelvűek voltak, de a 16. század végére, a késő középkori latinság helyébe a humanista, ciceroniánus latinitás lépett. Az irodalom művelése a prédikációs tevékenységhez erősen kötődött, miközben a középpapság e képviselőire is jellemző, hogy az új szellemi áramlatok (Erasmus hatása) iránt nyitottak voltak. Így a katolikus alsó- és középrétegek képzetlenségére a vizsgált minta egyértelműen rácáfol. Gábor Csilla egy 16. század végi katolikus–protestáns hitvitát elemez. Kiinduló pontként az egyház 15. századi megújulási mozgalmait választja, utalva ezeknek a 16. századi protestáns és katolikus felekezetképződéssel való folytonosságára. Az elemzett Telegdi Miklós pécsi püspök és Monoszlói András pozsonyi prépost tollából származó katolikus művek tematikai, szerkezeti párhuzamai, hasonló érvelési módszereik, a Bibliára és az egyházatyákra, tehát a protestánsokkal közös hagyományanyagra való hivatkozásaik, a dialektikus érvelés alkalmazása, a gondolati és formai precizitás a katolikus, anyanyelvű teológiai gondolkodás hazai kezdeteit illusztrálják. Kasza Péter a 16. századot mint a magyarországi „történetírás évszázadát” mutatja be, utalva az összegzés nehézségeire, az alapkutatások és kritikai kiadások hiányára. Az 1526–1608 között keletkezett művek szerzőinek zöme volt egyházi személy, sőt pályája végén főpap, témáikban a török veszély és a polgárháborús helyzet érthetően kerül előtérbe, míg a reformációra pedig – mint ami e trienti zsinat előtt szocializálódott prelátusoknak az életében sem foglalt el központi helyet – alig reflektálnak. Jelentőségüket abban állapítja meg, hogy bár munkáik zöme kéziratban maradt vagy csak nagy késéssel jelent meg nyomtatásban, a 18. századtól kezdve a hazai történetírás fő forrásaivá váltak. Tóth Gergely tanulmánya témájában kapcsolódik Kasza összegzéséhez, mivel annak egyetlen aspektusát: a magyarországi reformációnak a 16–18. századi történetírásban való megjelenését vizsgálja. A 16. század történeti hagyományából e téma teljességgel hiányzott, amit Tóth a lassú és alapvetően békés felekezetszerveződéssel, a különféle motivációjú tabusítással magyaráz. A 17. században ehhez képest a hitvitázó és teológiai irodalomban jelent meg a történeti érvelés, a reformáció emlékezete. Az elemzés fontos tanulsága, hogy a magyarországi reformáció az egyháztörténet-írás berkein belül maradt, és a világi történetírásban alig tűnt fel. Míg a protestáns felekezetek részéről is megkésve jelentkezett az igény a reformáció történetének feldolgozására, a katolikus részről tapasztalható elfogultság a folyamat bemutatásakor a katolikus restauráció igazolásában jelentkezett. A tanulmánykötet – hiányaival, egyenetlenségeivel együtt is – azt sugallja, hogy a 16. század katolikus egyháztörténetében, az egyházi társadalom egyes csoportjainak eltérő szempontú elemzései alapján is létezett és meghatározó volt egy folyamatosság. A lazán időrendbe szervezett, és a szerkesztők által tematikailag ügyesen csoportosított tanulmányok szövegei kapcsolatba lépnek egymással, összességében erősítik egymást, továbbgondolásra invitálnak. A kutatási desideratumok ismeretében csak bízhatunk benne, hogy e megkezdett vállalkozás folytatása a soron következő évszázadok (katolikus) egyházi társadalmának még átfogóbb, árnyaltabb elemzéseit tudja majd adni. Kádár Zsófia – Lakatos Bálint
