Századok – 2018

2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tringli István: Szokás és szabadság. Tanulmányok a középkori magyar jogszokások és kiváltságok történetéhez (Bognár Szabina)

1399 TÖRTÉNETI IRODALOM

történhetett a jogérvényesítés. Ez a komplex megközelítés, az anyagi jogi és perjogi szokásjogi normák, illetve gyakorlat együttes vizsgálata köszön vissza az 1359-ből fennmaradt péceli madarászati per anyagának feldolgozásában is. A korabeli jogfelfogás szerint azt illette meg a madarászat joga, akinek a földjén a madárfogó hálót elhelyezték. A madarászat sajátosságai mellett a szokásjogi jogérvényesítés fontos „intézményét”, a „jó békesség érdekében” kötött egyezséget, ennek biztosítékait (például hatalombajban való elbukás), továbbá a korszak bizonyítási gyakorlatának bevett módszerét (közös vizsgálat, „köztudomány”) részletesen bemutató írás zárja a szokásjogi esettanulmányok sorát. Az ezt követő, fejezetzáró tanulmány az újraközölt írások közül mindeddig a legnagyobb vitát váltotta ki. Ebben a szerző tizenkét 15. és 16. századi szokásjogi összefoglalóval – a nürnbergi, wormsi, frankfurti és bajor reformáció, Všehrd munkája, a freiburgi városjog, a morva és a württembergi jogkönyv, a litván statútum és két lengyel munka – hasonlítja össze a Hármaskönyvet. Tringli István a szokások összegyűjtését „szokásjogi kodifikációnak”, „Európán végigsöprő kodifikációs hullámnak” tekinti, függetlenül attól, hogy az adott „jogkönyv” törvényerőre emelkedett vagy sem. A „kodifikációt” folyamatosan megújuló tevékenységként írja le („A Hármaskönyv még el sem készült, amikor elkezdődött javítása.” 96.), melynek „legfontosabb kísérőjelensége a könyvnyomtatás”. Míg a nyomtatás jog- és joggyakorlat formáló szerepéről a hazai jogtörténeti szakirodalomban is a szerző véleményével egyező állásponttal találkozhatunk, teljesen más fogalmi alapokról indulva értékeli a jogtörténetírás a ius commune fogalmát és szerepét a szokásjogi összefoglalókban, s ugyanígy semmiképpen sem tekinti kodifikációnak ezeket a munkákat.

A szabadságok (és egyben a jogosultságok) egyik legfőbb forrása, legitimációs bázisa a középkorban a régi, ismert és elismert törvényhozóra, országalapítókra vonatkozó hivatkozás, a „szent királyok szabadsága”. A kötet következő nagy fejezetében a szerző ennek ‒ a kezdetben szóban hagyományozódó, majd a 12. századtól a forrásokban is rendszeresen visszatérő ‒ hivatkozásnak a tartalmát (a szent királyokra visszavezetett szabadságok típusait), eseteit és változását mutatja be. Kezdetben és a leggyakrabban Szent Istvántól eredeztették a különböző kiváltságokat, de az általa alapított egyház kapcsán Szent Lászlóra, illetve a két szent királyra együtt is hivatkoztak a szabadságjogok forrásaként. Idővel nemcsak a szabadságok sora bővült és vált el a szentté avatott királyoktól, de az őket követő uralkodók (divi reges), a dicső – a szerző szóhasználatában –, „boldogult” királyoktól is eredeztettek kiváltságokat. A tanulmány fontos állítása, hogy a szabadságok és kiváltságok „ügyes osztogatása” nem gyengítette, hanem erősítette a hatalmat („Egy középkori ország csak a szabadságok kiterjedt rendszerével működhetett jól.” 128.) és tegyük hozzá: egyben a jogbiztonságot is. A formula tehát egyrészt utalt a jog forrására, és a szabadságok fenntartásában jogbiztosító szerepet töltött be, és idézve a tanulmány zárógondolatát, a szabadságot megsértőkkel szemben szankcióként is jelentkezett (137.). A szokásjog egyik klasszikus terepe a vásár. A Vásártér és vásári jog a középkori Magyarországon című tanulmány azonban jóval több, mint a vásárhoz kapcsolódó szokásjogi gyakorlat feltérképezése. Pontos fogalmi, intézménytörténeti iránytű a középkori helyi kereskedelem egészéhez. A szerző részletesen ismerteti az állandó üzletek és a vásárok típusait (a mindennapi ellátást biztosító hetivásár, a sokadalom, éves vásárok, piackörzetek stb.), szabályrendszerét, és az ehhez kapcsolódó szimbólumokat, (jog)intézményeket (például vásáradományok, a feltartóztatás és lefoglalás joga, a vásári védelem terjedelme).

A szabadságok fejezet két utolsó tanulmánya Sátoraljaújhely példáján mutatja be a jogérvé

nyesülés és -érvényesítés esetjogát. Megismerhetjük az 1261-es városprivilégiumban rögzített szabadságok konkrét tartalmát; valamint a város egyházi intézményeinek (a plébánia, az ágostonos és a pálos rendház) történetét, működési feltételeit, a város életében betöltött szerepüket.

Az újraközölt tanulmányokat követően a szerző Három vitatott kérdés: a közgyűlés, a vásári szabadság és a kodifikáció cím alatt röviden reflektál az azok kapcsán megfogalmazott