Századok – 2018

2018 / 6. szám - MŰHELY - Berecz Anita: Választók és választottak. Az egri képviselő-testületi tagok rokoni kapcsolatai a dualizmus korában

VÁLASZTÓK ÉS VÁLASZTOTTAK 1390 Máriával kötött házasságának évében (1885) pékként szintén a maklári hóstyán élt, a Szent János utcai négyszobás belvárosi ingatlant csak 1902-ben vásárolták meg. 43 évesen, 1905-ben választották meg képviselővé, emellett 5 éven keresztül töltöt­te be a Keresztény Iparoskör igazgatói tisztségét. Testvérük, ifjabbik Balkay József (szül. 1850) egyedüliként vitte tovább az apja mesterségét, a képviselő-testületben betöltött tisztségét ő is örökölte (1887). Feltehetően szintén a külvárosban birtokolt ingatlant, hiszen az 1880-as években még bérlőként szerepelt a hatszobás Érsek ut­cai ingatlanban, amely csak 1898-ban került a felesége, Urbán József lánya, Irma és az ő nevére. A fent említett családokhoz, Urbán Teréz révén rokoni szálakkal kap­csolódó, kocsmáros foglalkozású Strausz Károly (szül. 1831) haláláig adója alapján volt testületi tag. 1887-ben a három szobás Jókai utcai ingatlanát fiai, Sándor és József örökölte. Az asztalosmesterként működő József (szül. 1858) már két évtizede a testület tagjaként regisztrált Füstös Bernát lányát, Juliannát vette feleségül 1888 nyarán. Örökségként a tulajdonába került házon kívül a századfordulót megelőző években a Széchenyi utcában vásárolt házat, majd 44 éves korában az első negyed­ben megválasztásra került, ahol jövedelem alapján választójogot szerzett. A mészá­ros mesterséget űző testvérét, Sándort (szül. 1863) ingatlanhalmozóként tarthatjuk számon, a testületbe jövedelem alapján a harmadik negyedből, viszonylag hama­rabb, 33 évesen került be. (A félbevágott négyzet a megválasztott képviselőkre utal.) 2. ábra Az iparos családok rokoni kapcsolatai (1) Urbán József id. Urbán Mária. Urbán Teréz Urbán Irma Strausz Károly Strausz Sándor Strausz József Füstös Julianna Miticzky József Balkay József Balkay József Balkay József ifj. Balkay István Balkay Béla Kubik Mária Király Mária A következő példa szintén a házasság útján létrejövő családi kapcsolatra világít rá. Az egri születésű id. Miticzky János (szül. 1806) 1828-ban szerzett polgárjogot, szűrszabóként. A második negyedben lévő Széchenyi utcán lévő ötszobás ingatlana alapján 1848-ban választójogot szerzett, 1860-ban a ház és 10 hold szőlő mellett

Next

/
Thumbnails
Contents