Századok – 2018
2018 / 6. szám - TANULMÁNY - Kiss Gergely: VIII. Bonifác és Magyarország (1290–1303). A pápai hatalmi legitimációs elképzelések és kormányzat összefüggései
VIII. BONIFÁC ÉS MAGYARORSZÁG (1290–1303) 1366 állásfoglalása nem függetleníthető az 1268–1271 között elhúzódó pápaválasztástól, erre vezethető vissza vezérgondolata, amely szerint csak szükséghelyzet esetén illeti meg a bíborosokat a pápai hatalom.54 A szükségesség gondolata más szövegösszefüggésben is megjelenik. X. Gergely egy 1273-as levele szerint a pápát valamely kétség (dubium ) esetén a bíborosok kötelesek tanácsukkal segíteni. 55 1274-ben a 2. lyoni zsinat elfogadta az Ubi periculum határozatot, amely azután bekerült a Liber Sextus ba (1, 6: De electione et electi potestate , 3: Ubi periculum ), ezzel módosult az 1059-es pápaválasztási dekrétum, a határozat a választást a konklávé kezébe adta. Immár a bíborosi kollégium széküresedés esetén gyakorolhatta a pápai hatalmat – legalábbis szükség esetén – anélkül azonban, hogy explicite elismerték volna a bíborosok részesedését a pápai teljhatalomban.56 X. Gergely javaslata nemcsak a bíborosok, hanem a főpapok (püspökök és apátok) egyetértését is feltételezte, sőt a bíborosok szerepét csupán a pápa megválasztására és annak kihirdetésére korlátozta.57 Összességében tehát ekkorra alakult ki az a felfogás, hogy a bíborosok részt vesznek a pápai hatalomgyakorlásban, a pápa legközvetlenebb tanácsadói, de a pápa és a bíborosok között nincs hatalommegosztás. 58 A testületi szemlélet megerősödésének újabb lökést adott, hogy 1294-ben V. Celestin konzisztórium előtt mondott le, ezzel elismerte, hogy a bíborosok a pápai hatalom részesei és széküresedéskor a pápa helyettesei. A lemondás jelentősége egyrészt elméleti jelentőségű volt, hiszen felerősítette azt a vitát, amely a bíborosi testület jogosítványai, a pápai hatalomból való részesülése körül a század közepétől kibontakozott. Másrészt alkalmat kínált a korporatív vezetés gyakorlatának megteremtésére. in expressione plenitudo potestatis”, Glose Fratres nostri, X 4 17, 13 „inter cardinales quippe et papam tanta est unio, ut sibi ad invicem omnia communicare deceat, sicut enim inter episcopum et capitulum suum maior est communio quam inter eundem episcopum et ceteras ecclesias sue diocesys ... sic multo magis et multo excellentius maior est unio inter papam et collegium Romane ecclesie quam etiam inter aliquem alium patriarcham et capitulum suum ... et tamen patriarcha sine consilio fratrum non debet ardua expedire [...] Multo fortius ergo decet papam consilia fratrum suorum requirere, nam et firmius est iudicium quod a pluribus queritur, xx. dist. De quibus [D. 20, c.].” Conetti, M.: Les pouvoirs du collège des cardinaux i. m. 345–347. Hostiensis munkáját alkotmányos jellegűnek tekinti Tierney, B.: Foundations of the Conciliar Theory i. m. 149–153. 54 „Romanus pontifex, qui plenitudem potestatis obtinet [...]. Sed pone, papam mortuum, quaero penes quem resideret haec potestas? Utique penes ecclesiam, dormitat tamen exercitium, donce caput creetur [...]. Sed numquid collegium cardinalium habet iurisdictionem papae et exercitum ipsius? [...] Cardinales illam potestatem, illam iurisdictionem habere videntur, per totam christianitatem, quen et papa [...].” Dykmans, M.: Les pouvoirs des cardinaux i. m. 132–133. Más helyen még egyértelműbben fogalmaz: „nil decet papam facere sine consilio fratrum suorum.” Sägmüller, J. B. : Die Thätigkeit und Stellung i. m. 244.; Paravicini Bagliani, A.: De fratrorum nostrorum consilio i. m. 186. 55 Uo. 185. 56 Conetti, M.: Les pouvoirs du collège des cardinaux i. m. 347. 57 Tierney, B.: Foundations of the Conciliar Theory i. m. 165–166.; Paravicini Bagliani, A.: De fratro rum nostrorum consilio i. m. 187–189. 58 Tierney, B.: Foundations of the Conciliar Theory i. m. 144.; Conetti, M.: Les pouvoirs du collège des cardinaux i. m. 347.
