Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Murber Ibolya: Az osztrák és a magyar válságkezelés 1918–1920. Hasonlóságok és különbségek a közös birodalom összeomlását követően
AZ OSZTRÁK ÉS A MAGYAR VÁLSÁGKEZELÉS 1918–1920 1312 és egyenlő választójogot (I. néptörvény), valamint további polgári demokratikus szabadságjogokat (például a gondolat- és szólásszabadságot). Ausztriában ugyanezen tartalmú törvényeket az ideiglenes nemzetgyűlés alkotta meg. Természetesen nem arról van szó, hogy Károlyi Mihály – Juan José Linz kritériumai alapján 67 – autoriter diktatúrát kívánt volna létrehozni, hanem törekedett a „régivel” való teljes szakítás demonstrálására. Ezáltal azonban önkéntesen redukálta a demokratikus ellensúlyok és fékek körét. Az intenzív osztrák szociális tartalmú parlamenti törvénykezés példáját a magyar végrehajtó hatalom nem követte, ami jelentősen csökkentette a társadalmi feszültségek törvényes kanalizálásának esélyét is. Ausztriában november 12-én, Csehszlovákiában november 14-én kihirdették az ideiglenes alkotmányt, amelyben többek között a hatalmi ágak szétválasztását is rögzítették. Bécsben a nemzetgyűlési választások időpontját már 1918 novemberében kiírták, 1919 eleji dátummal, és az így létrehozandó alkotmányozó nemzetgyűlésre bízták a végleges alaptörvény megalkotását. Budapesten az alkotmányosság látszatának megőrzésére kisebb hangsúlyt fektettek. November 23-án a kormány ugyan törvényt hozott az általános, egyenlő és titkos választójogról, de a nemzetgyűlési választás napját lebegtette. A választást későn, bő egy hónappal a sikeresen kivitelezett osztrák választások után, 1919. március elejére írta ki, amikor nyilvánvalókká váltak a geopolitikai realitások, a menthetetlen területveszteségek. A választások halogatása a területi integritásra épülő államfelfogással függött össze. Ugyanis a szomszédos országok által megszállt területekre de facto nem vonatkoztak a magyar törvények, így a magyar választójog sem. Azonban ha kiírták volna a választást, akkor az egyet jelenthetett volna a területveszteségek de jure elismerésével. A magyar kormányzat a területi integritás oltárán feláldozta a demokratikus legitimáció lehetőségét. Az osztrák vezetés az ellenkező utat választotta, lemondott az elveszett területekről, és a nem megszállt területeken 1919. februárban nemzetgyűlési választásokat tartott, amellyel nemcsak demokratikus legitimációt biztosított a kompromisszumos válságkezelésének, hanem a béketárgyalásokra való meghívás esélyét is növelte, még ha erre a győztesek prioritásai miatt csupán 1919 májusában került is csak sor. Eltérő nemzetközi impulzusok a „kollektív biztonság” jegyében Ahogy a dualista állam felbomlása, úgy az osztrák és a magyar válságkezelés is része volt egy dinamikusan változó nemzetközi kontextusnak. A letűnő „régi” és az éppen keletkező „új” világ politikai szereplőinek mozgásterét a nemzetközi konstellációk is jelentősen befolyásolták. 67 Juan J. Linz: Totalitarian and Authoritarian Regimes. London 2000.