Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Murber Ibolya: Az osztrák és a magyar válságkezelés 1918–1920. Hasonlóságok és különbségek a közös birodalom összeomlását követően
MURBER IBOLYA 1309 a demokratikus legitimáció biztosítására, s elodázta az általános, titkos és egyenlő választójog alapján megtartandó alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat. Az 1918. október 24-én létrejött ellenzéki összefogáson alapuló Magyar Nemzeti Tanács néhány nap elteltével ellenkormányként tekintett magára, majd egy héten belül már az ideiglenes kormány magját adta. Ilyen önszerveződő politikai képződmények a monarchia más nagyvárosaiban – Zágrábban, Prágában és Krakkóban – is létrejöttek már az 1918. október 16-ai császári manifesztum58 előtt is. Ez a megkésett császári lépés, amely a birodalom szövetségi állammá való átalakítását célozta, már csak legalizálta a nemzetiségi nagyvárosokban létrejött nemzeti tanácsokat. A magyarok kérésére ez a manifesztum csak az osztrák birodalomrészre vonatkozott. A magyar kormány a császári rendelkezésre hivatkozva a kiegyezést érvénytelennek tekintette, és csupán a perszonálunió fennállását fogadta el. A Károlyi-féle nemzeti tanács, mint önjelölt magyar ellenkormány, nem rendelkezett semmiféle uralkodói jóváhagyással, ahogy azt a szláv területeken létrejött nemzeti tanácsok a császári manifesztum alapján megkapták. Kezdetben a Magyar Nemzeti Tanácsban három ellenzéki párt képviselői vettek részt. Ezek közül csupán a Károlyi Mihályféle Függetlenségi és 48-as Párt rendelkezett parlamenti mandátummal. A Polgári Radikális Párt és a szociáldemokrata párt parlamenten kívül tevékenykedtek. A cenzusos választójognak köszönhetően Magyarországon nem alakultak ki igazi tömegpártok. Egyedül a szociáldemokraták rendelkeztek egy az egész országot többnyire lefedő párthálózattal, illetve a szakszervezeti befolyásnak köszönhetően egy közel országos lefedettségű társadalmi bázissal is. A lakossághoz, illetve a munkássághoz fűződő élő kapcsolataik következtében ez a párt rendelkezett a legtöbb és legközvetlenebb információval a lakosság nehézségeiről, félelmeiről és reményeiről. A Wekerle Sándor vezette háborús kormány október 30-ai lemondása után tovább fokozódott a bizonytalanság a közéletben. Az uralkodó az „osztrák forgatókönyvet” szerette volna Magyarországon is alkalmazni, és egy parlamentáris többséggel és politikai gyakorlattal rendelkező kormányt kívánt megbízni az átmenet levezénylésével, ezért ekkor még nem Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnöknek. Károlyi Mihály személye, a parlamenti beszédeiből közismert békepárti és demokratikus-szociális programjának köszönhetően a lakosság széles rétegeiben az újrakezdés és a szebb jövő reményét testesítette meg. A politikus vélt és valós külföldi kapcsolataival 1918 késő őszén a mérsékelt nemzeti és liberális konzervatívok szemében is elfogadható alternatívának tűnt: olyan személynek tekintették, aki alkalmas a magyar érdekek képviseletére.59 Az október 31-ei budapesti – a történeti 58 Helmut Rumpler: Das Völkermanifest Kaiser Karls vom 16. Oktober 1918. Letzter Versuch zur Rettung des Habsburgerreiches. Wien 1966. 59 Tisza István 1918. okt. 22-én parlamenti beszédében úgy fogalmazott, hogy Károlyi rendelkezik a szükséges kapcsolatokkal a győztes országok felé is. Képviselőházi Napló, 1910. XLI. kötet. 455–462.
