Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Pál Judit: Főispánok és prefektusok 1918−1919-ben. A közigazgatási átmenet kérdése Erdélyben
FŐISPÁNOK ÉS PREFEKTUSOK 1918−1919-BEN 1190 Mindegyik főispán egyetemet végzett, jog- és államtudományokat hallgatott, többen közülük doktori fokozatot is szereztek (Király Aladár, Petrichevich-Horváth Emil). Az is az új idők szellemét mutatja, hogy több gyakorló ügyvéd is volt közöttük. Tolnay Lajos Csík vármegyei főispán például – akinek ráadásul korábban semmilyen kapcsolata nem volt a megyével – dévai (Hunyad vármegye) ügyvédként nagyon aktív tagja volt a helyi Függetlenségi Pártnak. Gyárfás Elemér egyfajta átmenetet képez: neki kisebb birtoka is volt és rövid ideig a közigazgatásban is megfordult, mielőtt Kis-Küküllő vármegye székhelyén, Dicsőszentmártonban ügyvédi irodát nyitott volna. Petrichevich-Horváth Emil bárónak is volt ügyvédi praxisa Marosvásárhelyen. A főispánok lokális kötődésére már korábban utaltam: míg a dualizmus elején gyakran megtörtént, hogy a vármegye szülötte töltötte be a posztot, a 20. század elejére egyre inkább gyakorlattá vált, hogy máshonnan származó főispánokat – de túlnyomórészt erdélyieket – neveztek ki, főleg a nemzetiségi vármegyékbe. Ez történt Beszterce-Naszód, Brassó és Nagy-Küküllő vármegyében, ahová a szomszéd törvényhatóságokból neveztek ki magyar nemzetiségű főispánt, de a színmagyar Csík és Udvarhely vármegyébe sem helyiek voltak a főispánok. (1917 nyarán Csíkba előbb egy másik idegent, Farkas Albert egykori Maros-Torda vármegyei főispánt akarták kinevezni, akinek onnan botrányos körülmények között kellett távoznia. 33) Balázs Magdolna országos mintavétel alapján készült számításai szerint országosan a „régióhoz erősen kötődő” (pozíció-kongruens) és „nem csak a régióhoz kötődő” (pozíció-konvergens) főispáni minősítések együttes aránya a dualizmus időszakában meghaladta a kétharmadot. A divergens és inkongruens – azaz a régióhoz kevésbé vagy egyáltalán nem kötődő − kategóriák aránya azonban a századfordulóig folyamatosan emelkedett, 1900-ban már majdnem a főispánok fele ezekbe a kategóriákba tartozott, majd 1911-re, a régi elit visszarendeződése nyomán ismét kevesebb mint egyharmadára csökkent az arányuk. Balázs szerint Erdélyben volt a legnagyobb a kötődés nélküli főispánok aránya, és éppen a nemzetiségi többséggel rendelkező megyékben. Arra a következtetésre jutott, hogy a közigazgatás központosításának szándéka, „a kormányérdekek szolgálata, a szakszerűség, a hivatásos tisztviselői pálya” előretörése mellett a nemzetiségi problémák felerősödésében kereshetjük ennek magyarázatát.34 Erdélyben a századfordulóra tényleg meghonoso dott az a gyakorlat, hogy egyes nemzetiségi szempontból kényes, illetve nehezen kezelhető megyék élére nem helyi embereket neveztek ki, de lehetőség szerint azért erdélyieket, akik számára nem volt teljesen idegen a régió. 35 33 Uo. 34 Balázs Magdolna: A középszintű közigazgatási apparátus személyi állományának vizsgálata a dualizmus időszakában. Történelmi Szemle 29. (1986) 116−124., itt: 121. 35 A kérdésre lásd 28. jegyz.
