Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Korpás Zoltán: A fiskális-katonai állam és a Katolikus Monarchia a 16–17. században
A FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM ÉS A KATOLIKUS MONARCHIA A 16–17. SZÁZADBAN 990 korszakokon át, de állandóan rendelkezésre álltak. A Katolikus Monarchia a földközi-tengeri térségben átlagban 60, egyes hadi években 120-nál is több gályából álló rendszert finanszírozott különböző technikák révén32 . Ebből a men y nyiségből jellemzően a felét fizette a korona.33 Egyes mediterrán hadjáratok költ ségei jól tükrözik a méreteket: a hajókon elhelyezett királyi haderő kiállítását és fenntartását is beleértve 1565-ben Málta felszabadítása 2 millió, míg a lepantói győzelem 1571-ben 1,1 millió dukátba került. Mindkét esetben a több száz gályából álló haderő a szövetséges mediterrán erőkkel közösen került kiállításra, ettől függetlenül a költségek túlnyomó részét a Katolikus Monarchia viselte. 1571 és 1581 között egy gálya fenntartásának éves költsége 5653 és 15 000 dukát között ingadozott. Viszont, amennyiben a költséget az asiento-szerződések révén megosztották a hadi vállalkozóval, akkor a költség 4–6000 dukáttal csökkenhetett. 34 Ha a konkrét egységeket nézzük, megállapíthatjuk, hogy a mediterrán világban, de az óceáni és gyarmati térségekben egyaránt, a spanyol szolgálatban lévő hadiflották jellemzően magánszemélyek, szövetségesek vagy alkirályok által kiállított és fenntartott armadák voltak, amelyeket az uralkodó és a fenntartó közötti asiento-szerződés biztosított. Ez alól kivételt képeztek a kereskedelemre kivetett indirekt adókból (avería, alcabala, almojarifazgo de las Indias) fenntartott flották, armadák. Röviden összefoglalva: az asiento egy olyan rövid távú pénzügyi hitele zési eszköz volt, ami alapjában véve egy hitelszerződésből és a pénzpiacokon beváltható váltólevélből állt. A korona az asiento révén a hitelező számára bizonyos jövedelmek, uralkodói bevételek, vámok vagy gyarmati jövedelmek elzálogosítását, behajtási jogát biztosította, aminek a fejében a hitelező valamilyen szolgálatot tett a koronának (így hitel nyújtása vagy egy hadügyi finanszírozási teher átvállalása). A flották legfőbb parancsnokai, például a Doriák, vagy Rodrigo Portuondo, Bernardino de Mendoza egyszerre töltötték be a hadivállalkozó, a bankár és az admirális feladatkörét. E pénzügytechnikai megoldás a dinasztia számára a hatékony kormányzati megoldás és egyben a mindennapos likviditás fenntartásához volt szükség. A modell megértéséhez a témához kapcsolódva és a hadiflotta fenntartásánál maradva, például egy gályaraj esetében az asiento-szerződésben a „hadivállalkozó” vállalja, hogy a szerződésben meghatározott hajómennyiséget a meghatározott védelmi feladatra vagy hadjáratra megfelelő felszereltséggel, evezősökkel ellátva biztosítja. Az uralkodó felelőssége volt ugyanakkor a megfelelő 32 Pl. 1567–79-ben, 1574-ban 146 gályát tartottak fenn, amiből több mint 100 a korona által fizetett volt. Lásd Miguel Ángel Bunes Ibarra: La defensa de la cristiandad; las armadas en el mediterráneo en la edad moderna. In: Cuadernos de Historia Moderna V. Madrid 2006. 82. 33 Lásd részletesen Cerezo Martínez, R.: Las Armadas de Felipe II. i. m. 158–162., Mira Caballos, E.: Las Armadas Imperiales i. m. 77–137. 34 Bunes Ibarra, M. Á.: La defensa de la cristiandad i. m. 88.
