Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szalai Miklós: A nemzeti liberalizmustól a keresztény újkonzervativizmusig: Asbóth János gondolkodói pályájához
A NEMZETI LIBERALIZMUSTÓL A KERESZTÉNY ÚJKONZERVATIVIZMUSIG 858 valósította meg magának Asbóthnak az ambícióit: az írót és az államférfit ötvöz te önmagában. 49 Asbóth Magyarországon elképzelhetőnek tartott egy az angliaihoz hasonló konzervatív fordulatot, s a reményteljes várakozás időszakában aktuálpolitikai publicisztikájában is igyekezett angol példával megvilágítani a helyzetet. Asbóth – érthető módon – irigyelte azt a politikust, aki egész lényével átérezte azt a hivatását, hogy eszméket teremtsen és valósítson meg, s aki egyaránt otthonosan mozog a politikai cselekvés és az ideák terén. Asbóth a maga eredeti modelljéhez (liberális elmélet és konzervatív gyakorlat) igazította Disraeli ténykedését, pedig bizonyára tudta, hogy az angol konzervatívok csak azért nyerhették meg a választásokat, mert feladták anti-reformer pozíciójukat, s nem változtattak az előző liberális kormányok eredményein. Ezzel pedig elnyerték a túl radikális változásoktól félő, de azelőtt a liberálisokra szavazó középosztály nagy részének helyeslését is. Asbóth eszményképei, az angol toryk számára a legfőbb, végső megőrzendő érték a történelmileg kialakult angol állam, tehát a királyság intézménye, a Lordok Háza, a szokásjogon alapuló brit alkotmányosság, az anglikán államegyház és a Brit Birodalom volt. Ez utóbbinak az eszméjét éppen Disraeli vezetése alatt sikerült kisajátítaniuk, a liberálisoktól „elorozniuk”. 50 Disraeli új politikai hagyományt, a reformáló, „népbarát” konzervativizmus hagyományát teremtette meg Angliában.51 Asbóth a saját ideális politikai elmé letének igazolását látta Disraeli pályafutásában, sőt annak sikerességével saját – látszólagos – következetlenségeit is megmagyarázta.52 Asbóth szemében Sennyey Pál báró lett volna a magyar Disraeli, aki azonban – számos okból – nem tudta betölteni az Asbóth által neki szánt szerepet. Asbóth tradícióteremtési kísérlete A végrehajtandó konzervatív politikai fordulatot Asbóth azzal akarja eszmeileg előkészíteni, hogy feltárja a konzervativizmus eszmei gyökereit, szerves hagyományát a magyar politikában és politikai gondolkodásban. Ez azért nem volt köny nyű feladat, mert a konzervatív (általában arisztokrata) politikusok és a hozzájuk kapcsolódó katolikus klerikalizmus a szabadságharc mítoszától teljesen átjárt 49 Szendrei László a Valóságban megjelent, Asbóthról írott tanulmányában elvonatkoztatni látszik ettől az élettörténeti száltól: Asbóth szerinte Disraeli eszmei megfelelőjének a magyar politikában nem önmagát, hanem kizárólag Sennyeyt tekintette. 50 Egedy Gergely: Disraeli és a brit konzervatívok birodalom-koncepciójának átalakulása. In: Magyar hontól az Újvilágig. Emlékkönyv Urbán Aladár ötvenéves tanári jubileumára. Szerk. Erdődy Gábor – Hermann Róbert. Bp. 2002. 32–39. 51 André Maurois: Disraeli élete. Bp. 1928. 144. 52 Vö.: Asbóth J . : Disraeli. In: Uő: Három nemzedék i. m. 238 –255.