Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szalai Miklós: A nemzeti liberalizmustól a keresztény újkonzervativizmusig: Asbóth János gondolkodói pályájához
SZALAI MIKLÓS 855 Konzervatív-etatista fordulat: a „Disraeli-modell” Az 1873-ban publikált Három nemzedék et tekinthetjük Asbóth munkásságában a „hídnak” vagy kapocsnak a második gondolati-politikai pozíció felé. Szekfű Gyula Asbóth műve miatt választotta saját nagy műve címéül ugyanezt a szókapcsolatot. Asbóthhoz hasonlóan Szekfű is egyfajta „organikus reformkonzervativizmus”-ban látta a magyarság követendő útját, olyanban, amely a modern liberális intézmények megvalósításának módját mindig a magyarság örök érdekeihez, s a kialakult történelmi intézményekhez szabja, s ő is Széchenyiben látta ennek az eszmeiségnek a megalapozóját. (Természetesen Szekfű nagy műve teljesen más történelmi szituációban íródott, mint az Asbóthé, s így az eszmei előd keresésének e kísérlete legalábbis vitatható.) 41 A változás az előző évhez képest (A szabadság 1872-ben jelent meg) egyértel mű. Asbóth ebben a tanulmányában újszerű technikát alkalmazott, nevezetesen azt, hogy három korszak (hiszen igazából nem teljes nemzedékekről, hanem körülbelül tizenöt éves kulturális politikai korszakokról van szó)42 legjellem zőbb politikus-államférfiait és költőit (Széchenyi István és Vörösmarty Mihály, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor, Deák Ferenc és Arany János) vetette össze, de az érvrendszeréhez való hasonulás szempontjainak figyelembevételével. Így azután Asbóth szerint Kossuth és Petőfi idegen, különösen francia eredetű eszmék, a „liberalismus theorémáinak szélsőségei” bűvöletében élt, s az ezen az alapon folytatott politizálás egyenesen vezetett a nemzeti katasztrófáig. Kossuthot és Petőfit saját nehéz sorsuk – az, hogy mindketten tehetségüknek egyáltalán nem megfelelő társadalmi helyzetből indultak –, s ebből fakadó indulataik tették arra alkalmassá, hogy a nemzetet forradalomba vezessék, s háttérbe szorítsák Széchenyit és Vörösmartyt. (Asbóth szerint Kossuth „üldözte” a legnagyobb magyart a döblingi tébolydába.) A liberalizmus, amely „a demokratia modern áramlata” szinonimájaként is szerepel a műben, itt még nem kap teljesen negatív tartalmat, s Asbóth sem vallja még magát konzervatívnak. Első ellenségképe ekkoriban még csak a liberalizmus francia változata volt, amely a forradalomért és az azt követő eseményekért felelős.43 A Deák fémjelezte magyar nemzeti 41 Asbóth és Szekfű műveinek összehasonlításához lásd Dénes Iván Zoltán: Szekfű Gyula és a magyar konzervatív hagyomány. Magyar Tudomány. Új folyam 28. (1983) 442–448.; Németh G. Béla: Ábránd, csalódás, sztoicizmus. In: Uő: Kérdések és kétségek. Bp. 1995. 40.; Lőrincz Anita: Asbóth János: Három nemzedék. Irodalomtörténeti Közlemények 111. (2007) 170–184. 42 Ennek megfelelően Asbóth később Három korszak címmel adta ki ugyanezt a munkát lásd Asbóth J.: Jellemrajzok i. m. 69–95. 43 „mindezekhez aztán hozzájárul az európai általános áramlat, a demokratikus és forradalmi francia eszmék bódulata: a nemesség rajongni kezdett a népért, a legszélsőbb demokrataságba esett.” Asbóth J.: Három nemzedék i. m. 80.
