Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szalai Miklós: A nemzeti liberalizmustól a keresztény újkonzervativizmusig: Asbóth János gondolkodói pályájához
SZALAI MIKLÓS 853 zsidóság kiharcolta még egyszer állami önállóságát is, a királyság és a templom már sohasem nyerte vissza régi helyét. Az esszéneusok a minden „világitól” való teljes elfordulásban, a farizeusok a Törvény aprólékos-formalisztikus kidolgozásában és minden apró részletének betartásában látták a zsidó vallás lényegét, és amikor a nemzet újabb nagy világtörténelmi traumával, a hódító Rómával találta szembe magát, s a második Szentély is elpusztult, akkor a vallás végleg individuális vallássá lett. Asbóth szerint Jézus korára már oly mértékben egyéni és erkölcsi vallássá, az Atya „lélekben és igazságban” való imádásává lett a judaizmus, hogy Krisztus tulajdonképpen semmit sem tett hozzá, s ha ma élne, akkor nem alapítana új vallást, hanem a Talmudot és a rituális törvényeket nagyjából elvető reform-zsidósághoz csatlakozna.35 (Nem kívánva a vallásos érzületet sérteni, Asbóth csak Jézus tanításával foglalkozik, és nem veti fel a kereszténység természetfeletti eredetének kérdéskörét.) A kereszténység volt azután az, amely a görög–római kultúrával egyesülve, az antik világ uralkodó vallásává vált, s egész civilizációnkban elterjesztette, sőt erkölcsi alapelvvé tette az egyéneknek – legalább Isten előtti – egyenlő méltóságát és szabadságát. A munka későbbi fejezetei meglehetősen összecsapottak, elna gyoltak. Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy Asbóth a szabadság későbbi csíráit Kállayhoz hasonlóan – a germán törzsekben, a középkori polgárság önállósági törekvéseiben, és a protestantizmusban vélte felfedezni, s csak az ókorról állította azt, hogy abban az egyéni szabadság eszméjének alig találjuk nyomát. 36 Mire a mű elkészült, Asbóthban végbement egyfajta – Gángó Gábor szavaival – „zavart-kapkodó irányváltás”, megkezdődött a liberalizmustól a konzervativizmus felé való fordulása. Ennek tanúbizonysága az utolsó, a gyakorlati politikáról szóló fejtegetés, amely szerint a jó elmélet mindig radikális, de a jó politikai gyakorlat mindig konzervatív: a liberális irányú reformoknak a néplélekben megmutatkozó igények, s nem a doktriner, elvont elvekből kiinduló reformáló szándék nyomán kell végbemenniük, s mindig összhangban kell állniuk az adott nemzetállam történelmileg kialakult jogintézményeivel. Aki pedig ezt tagadná, mondja Asbóth ironikusan, az támogassa azt a gondolatot, hogy „Az egész civilizált világ diktátorául választassék meg John Stuart Mill. Mert hiszen a politikai elmélethez valamennyiünknél jobban ért, becsületességében meg ki kételkednék?” 37 35 Mindamellett Asbóth nagyban méltányolta az ortodox zsidóság ragaszkodását a hagyományokhoz, s a parlamentben is fellépett az ortodoxok lelkiismereti szabadsága, külön felekezeti szervezet alakítására való joguk mellett, lásd Asbóth János: Társadalom-politikai beszédei i. m. 128–142. A képviselőház 1890. jan. 31-i ülésén elmondott beszéd. (A beszéd kapcsán Asbóth sajtópolémiába bonyolódott a neológ rabbikkal, akik az ortodoxia különállásának jogosultságát vitatták.) 36 Kállay B.: A szabadságról i. m. 34. 37 Asbóth J.: A szabadság i. m. 443.
