Századok – 2017
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hámori Péter: Szegénysorsok a Kalocsai Érsekséghez benyújtott segélykérelmek tükrében (1920–1944)
SZEGÉNYSORSOK A KALOCSAI ÉRSEKSÉGHEZ BENYÚJTOTT SEGÉLYKÉRELMEK TÜKRÉBEN 778 instanciaírók számára a segélyről határozók meggyőzésére (bár a 7,85-ös rangszám valamivel az átlag fölött helyezkedik el). A gyermekszám – mint a segély elnyerésére képesítő érték – kapcsán esetleg lehetne a kor pronatális propagandájának csődjéről is beszélni, de ezt a megítélést két körülmény gyengíti. Egyfelől ugyan a katolikus egyház kihangsúlyozta a gyermekvállalás fontosságát, ugyanakkor azonban a népi erkölcs – melynek jelentkezéseit a katolikus papok egy része kénytelenségből vagy egyetértésből hallgatólagosan megtűrte – elítélte a „túl sok”, azaz a társadalom által túl soknak, a megfelelően eltarthatón felülinek számító gyermek szülését, illetve nemzését. Emellett nem szabad elfeledkezni a kérelmezők életkoráról sem: mindkét csoport esetében csaknem minden ötödik kérvényben található ugyanis az idős korra való utalás. (Sajátos módon nemcsak gyakoriságban, de értékhierarchiában is az életkor volt az az érték, mely a két csoport esetében csaknem ugyanazon besorolást kapott.) 78 A két elemzett csoport esetén egymástól nagyon eltérően alakult a gyerekszámmal társított értékek megoszlása is. Míg a volt középosztálybeliek származásukon kívül elsősorban a munkanélküliségüket kapcsolták a gyermekeik számához olyan méltánylást igénylő és ígérő körülményként, melyet a döntéshozók elé kívántak tárni, addig a másik csoport esetében sokkal nagyobb változatosságot lehetett tapasztalni: a betegség (82), munkaképtelenség (56), munkanélküliség (50), az érsekséghez fűződő kapcsolat (38 eset) egyaránt szerepelnek „nyomatékosító” társértékként. A gyermekekhez, mint a segélyezés indokaihoz azonban nemcsak a magas (vagy magasnak érzett, magasként bemutatható számon tartott) számuk fűződött, hanem egy sajátos, a jelenre és a jövőre egyaránt vonatkoztatható érték: a taníttatásuk. Nem meglepő, hogy ez a hivatkozás gyakoriságában sokkal nagyobb a középosztálybeli múlttal és talán reményekkel bíróknál, ahol minden ötödik kérvény tartalmaz ilyen értéket, míg a másik társadalmi csoport esetében az arány ennek majdnem pontosan a fele. Még sajátosabb a kép, ha a taníttatás körülményeit és az indokokat, szövegkörnyezetet vizsgáljuk. A volt középosztálybeliek a kérvények ezen pontja alapján, a remények szintjén és gyermekeik jövendőjében csaknem mindig egyben leendő középosztálybelieknek is tartották magukat. Náluk a taníttatás az eljövendő visszaemelkedést szolgálta, ezért helyszíne a középiskola, szinte mindig a gimnázium volt. Ezzel szemben a kérvényezők másik, középosztályt soha meg nem tapasztalt része általában a napi iskolába járáshoz, az elemi iskolába járás – a kérvények által is hangsúlyozott módon: törvényben is előírt – kötelezettségének teljesítéséhez kért segítséget. Azonban a kép mégsem teljes: voltak ugyanis olyan 78 Nem ex-középosztálybeliek: 136 eset (18,55%), volt középosztálybeliek 122 eset (19,71%).
