Századok – 2017
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hámori Péter: Szegénysorsok a Kalocsai Érsekséghez benyújtott segélykérelmek tükrében (1920–1944)
HÁMORI PÉTER 753 csak a végeredménnyel – az élelemmel, tüzelővel, egyenruhával stb. – találkoztak, kétségkívül hatott a leszerelő katonák későbbi életszemléletére. Ugyanakkor nemcsak az övékére, hanem a hátország lakosságára is (vö. a hadisegélyek vagy az ellátási jegyek rendszere). Mindez az etatizmus, a közvélemény által az államtól és a szerveinek tekintett közigazgatástól elvárt segélyezői szerep korábban szinte ismeretlen mértékű és általánosságban igényelt elvárását jelentette. Különösen igaz volt ez a válsághelyzetbe kerülő csoportok esetében, akik közül kiemelkedtek a (tegnapi) közalkalmazottak és családjaik, hiszen ők ellátásukat korábban, a háború előtt is az államtól vagy önkormányzattól kapták; ez az ellátás ráadásul 1917, de különösen 1918 után már nem is csak készpénzben, hanem árucikkekben történt. A közhatóságokkal szembeni elvárások a szociálpolitika, segélyezés terén tehát jelentősen átalakultak az 1920-as évek folyamán – ám az rekonstruálhatatlan, hogy ez mennyiben vetült ki az emberek tudatában egy egyházi felsőségre (s egyben egyházi hatóságra). Szintén nem tudható – pedig a mikrotörténet hálás terepe lehetne –, hogy egy-egy megítélt segély mennyiben indított el segélykérelem-lavinát a segélyt elnyert környezetében, illetve mennyiben határozta meg a később papírra vetett kérvények stílusát és „érvrendszerét”.30 A segélyért folyamodók egymásra hatása egyáltalán nem csak azokban az esetekben tételezhető fel, amikor lakóhelyük egymáshoz közel, vagy éppen térben marginalizált környezetben volt.31 Azokban az esetekben is feltehető a mintakövetés, „összebe szélés”, amikor a lakóhely alapján igazolhatóan vagy gyaníthatóan földrajzilag sporadikus elhelyezkedésű a szegénység: hiszen közhely, hogy a társadalom perifériáján elhelyezkedő csoportok térhasználata – majdnem függetlenül tartózkodási és lakcímüktől – lényegesen különbözik más csoportokétól és rétegekétől. Ugyanakkor az ex-középosztálybeliekre ez talán csak az idő előrehaladásával, vagy még akkor sem feltétlen igaz. Ők a település azon helyeit, melyek hagyományosan a potenciális kérvényírók találkozási pontjai lehettek, általában elkerülték. Kapcsolatrendszerük, mely (főleg az idősebb asszonyok körében) gyakran a templom, illetve annak fél-nyilvános része, a számukra elsőrendű információs és hálózatépítési helyül szolgáló sekrestye köré szerveződött, mégis lehetővé tette, hogy a sorstársaik segélykérelmének eredményességéről vagy eredménytelenségéről 30 A nem középosztálybeli kérelmezők elég nagy hányada – iskoláztatása, pontosabban annak hiánya miatt nem teljesen meglepő módon – egyáltalán nem keltezte levelét. További nehézséget jelent, hogy a korabeli postai utalványok feladói szelvényén csak az összeg és a felvevő postahivatal többnyire olvashatatlan bélyegzője volt rajta, így ha egyéb adatok a kérvényben nem szerepeltek, a hozzájuk tűzött csekk sem jelentett számunkra segítséget. 31 Jó példa erre a budapesti Mária Valéria Szükséglakótelepről beérkezett 14 kérvény, melyek igen rövid idő, két hónap alatt íródtak meg, vagy egyes, jellemzően alacsony társadalmi státuszúak és alacsony jövedelműek, helyesebben többnyire jövedelem nélküliek lakta községrészek.
