Századok – 2017
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái II. rész
MOLNÁR PÉTER 727 Jenő sehol nem állította, hogy Kézai Simon jogi képzése részeként sajátította volna el a szóban forgó elméletet, ráadásul – mint láttuk – azt nem jogászok ötlötték ki, és nem is csak ők éltek vele.) Nézete szerint tehát Alberik – vagy francia informátora – nem „otthonról ismert” elképzelést oktrojált rá a magyar krónikás hagyomány összekevert elemeire, hanem e tézis már korukban megjelent a magyar történeti felfogásban, vagy akár írott formában is valamely krónikaváltozatban. Györffy György figyelmen kívül hagyva azt a három példát, mellyel Szűcs Jenő bizonyította, hogy a meghódítottak szolgaságra vetésének gondolata – vélhetően az „ősgesta ” nyomán – korábbi, a magyar krónikás hagyományból kiinduló 13. századi szerzőknél is jelen volt, Kézai sajátjának gondolta a hadifoglyok szolgaságra vetésének Simon mester művének végén fontos szerepet kapó elképzelését, ám – mint írja – „nem hihető számomra, hogy ugyanaz a szerző, ugyanarról a kérdésről, ugyanabba a műbe két eltérő álláspontot vezessen be [...]”, ezért a hadba vonlásból magukat kivonók örökletes szolgaságra vetésének gondolatát „Ákos mester művéből való átvételnek” tartotta. 61 Csakhogy Kézai Simon nem ugyanazon kérdésről alakított ki két eltérő álláspontot, amikor a hazai szolgaság kettős eredetéről írt! Mint azt Szűcs Jenő nagy Kézai-tanulmányának talán legidőtállóbb gondolatmenetében meggyőzően kifejtette, a nemesség és a jobbágyság esetében Simon mester számára egyaránt fontos volt a pura Hungaria és az „idegen eredetűek” elkülönítése; ez pedig historizáló gondolkodásában logikusan vonta maga után a szolgaság – és egyébként a nemesség – eredetének kettős magyarázatát. Gestá jának elméleti szempontból lényegi eleméről van itt szó, amelyet IV. László „hű klerikusa” már műve úgynevezett második prológusának végén (c. 6.) felvázolt, kulcsot adva egyben a gesta szerke zetének értelmezéséhez: így követi a lineáris „hun-magyar történet” két könyvét a harmadik, az advena nemzetségekről szóló könyv (c. 76-94.), illetve a meg hódítottakból kialakult szolgálónépek eredetének szentelt tractatus (c. 95-99.).62 Ez valóban Kézai Simon egyedi elképzelése volt, melynek szerkezeti „lenyomata” – számos egyéb bizonyíték mellett – tanúskodik arról, hogy ő volt a hun történet szerzője (amit Györffy Györgynek oly nehezére esett elfogadnia). 63 Györffy György érvelése tehát nem tűnik megalapozottnak, ám felvetése – már Szűcs Jenő számára is problémát jelentő – érdemi kérdésre mutatott rá. Az advena nemzetségek eredetével Györffy György egyébként nem foglalkozott 61 Uo. 189–190. Itt (189. 32. jegyz.) hivatkozik Gerics József Szűcs Jenő által is követett értelmezésére (ez – mint láttuk – valójában már Horváth Jánosnál feltűnt), mely szerint a hadifoglyok szolgaságra vetésének tézisét Kézai a római jogból merítette. Lásd 1. fejezet (I. közlemény). 62 SRH I. 146. 30–35. sor, 187. 21. sor. – 192. 19. sor, valamint 192. 20. sor – 194. 14. sor. 63 Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 470–480., 538–541., 160–176. jegyz., valamint a gondolatmenet lényege az „Összefoglalás”-ban. Uo. 503–506.
