Századok – 2017

2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyöngyössy Márton: II. Lajos legendás alkincstartója, Szerencsés Imre és a moneta nova

II. LAJOS LEGENDÁS ALKINCSTARTÓJA, SZERENCSÉS IMRE ÉS A MONETA NOVA

624

– a fentebb már idézett írott források alapján – éppen az, hogy Körmöcbánya nagyon is központi szerepet játszott a pénzreformban: bármennyi ezüstöt hordtak is össze Budára, és a főváros pénzverdéje akármennyire is felértékelődött, nehezen hihető, hogy több ezüstpénzt tudtak volna itt kiverni, mint a bányaezüstből közvetlenül dolgozó Körmöcön. Másrészt a folyamatosan működő ezüstpénzverdét közel azonos időben kellett „átállítani” az új pénz verésére, ha el akarták kerülni a pénzforgalmi zavarokat, így Körmöcbánya nem engedélyt, hanem egyenesen utasítást kaphatott ebben a tárgykörben (erre utal a körmöci kamaraispán, Thurzó Elek többszöri, feladatra történő „felhívása” is). A magyar numizmatika mindmáig nem tudta feloldani a moneta nova egyes veretein megjelenő L–R verdejegyet. Kézenfekvőnek látszik a Ludovicus Rex „megfejtés”, így elvben az ilyen jegyű pénzeket bárhol verhették. Mivel azonban a jegy garason is feltűnik 1522-es évszámmal (Mzz. 254-5), valamint denáron 1523–1525 között (Mzz. 258-22), csak olyan verde jöhet számításba, amely már a kezdetek idején is működött, ezért ebben az esetben Körmöcbányát valószínűsíthetjük, a kollektív jegy ugyanis arra utalhat, hogy királyi utasításra, a kamaraispán vonakodása mellett történt a pénzverés.

55

Kassa esetében valóban pénzverési engedélyről volt szó, hiszen a helyi pénzverde már hosszú ideje nem működött. Ugyanakkor az újraindított pénzverés akadozott, mivel Nádasdy György és Kozymor Bertalan kamaraispánok verete csak 1522-ből ismert, ezt követően ismét szünet következett, ami arra utal, hogy a kezdet korántsem volt sikeres, bár a király szemmel láthatóan mindent elkövetett az eredmény érdekében, így például Körmöcről rendelt pénzverőket Kassára.

56

55 Jeszenszky G.: II. Lajos denárai i.

m. 134–137. Az újabb történeti szakirodalomra lásd Simon Zs.: A zágrábi pénzverde i. m. 436–437. 462.; C. Tóth Norbert: A

Magyar Királyság 1522. évi költségvetése. In: Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Weisz Boglárka. (Monumenta Hungariae Historica. Dissertationes / Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) Bp. 2016. 86. A pénzreform bevezetése szempontjából analógiaként Hunyadi Mátyás (1458–1490) 1467/1470-es nagy pénzreformja kínálkozik. Lásd Pohl Artúr:

Hunyadi Mátyás birodalmának ezüst

pénzei. 1458–1490. (Az Éremgyűjtők Kiadványsorozata 8. szám. 2. csoport) Bp. 1972. 16–17., 23–

24., 32., 36–39.; Soós Ferenc:

Mátyás király 1467. évi pénzügyi reformjának gyakorlati végrehajtása. In: Numizmatika és társtudományok III. Szerk. Ulrich Attila. Nyíregyháza 1999. 171–177.; Gyöngyössy M.: Pénzgazdálkodás és monetáris politika i.

m. 52–54., 63–68. Az L–R verdejegyhez lásd Jeszenszky G.: II. Lajos denárai i.

m. 141. Kollektív jegyekre korábbi példák tekintetében lásd Huszár L.: A

budai pénzverés i. m. 87–88.

56 Kemény Lajos: A

kassai pénzverőház. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 9. (1902) 250.; Jeszenszky G.: II. Lajos denárai i.

m. 134–135., 140.; Pohl, A.: Die Münzstätte Kaschau i.

m. 37–38.; Emil Petách: Dejiny mincovania v Košiciach. Košice 1986. 63–66.; Simon Zs.:

A

zágrábi pénzverde i. m. 437. Nádasdy György és Kozymor Bertalan tevékenységéhez köthető az Mzz. 258-3 változat 1522-es kibocsátása.