Századok – 2017

2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyöngyössy Márton: II. Lajos legendás alkincstartója, Szerencsés Imre és a moneta nova

GYÖNGYÖSSY MÁRTON

609

pápai nuncius naplójából, illetve a velencei tanácshoz érkezett jelentésekből indult ki. A nuncius és a velencei jelentések részletesen közlik Szerencsés országgyűlésen taglalt bűnlajstromát, de ebben a vonatkozásban nem említik a pénzrontást; különös módon a pénzrontással kapcsolatos panaszok és a „zsidó” működése miatti felháborodás a nemesség követeléseiben közvetlenül nem kapcsolódtak össze. Hermann a két dolog összekötését Kovachich Márton Györgynek tulajdonítja, aki latin nyelvű kivonatban, kompilatív módon ismertetve Burgio naplóját és leveleit állította be úgy, hogy Szerencsést a pénzügyek miatt, amelyeknek élén állt, akarták felelősségre vonni. Bár néhány évvel később Engel János Keresztély kiadta Burgio nuncius naplójának latin fordítását, Kovachich szövege nyomán „megszületett a legenda, amely háborítatlanul élt több mint száz éven át”.

5

1525-ben Szerencsés Imrét sok mindennel vádolták: „rossz élet”-tel, „hitvány tettek”-kel, vagy azzal, hogy „zsidóbb, mint volt”, de leginkább az szúrta ellenfelei szemét, hogy az esztergomi érsek, Szalkai László kegyeltje volt, és mint ilyen, felelős az érsek által kötött rossz szerződésekért. Hermann Zsuzsanna úgy vélte, hogy az 1525-ös országgyűlésen történtek nem támasztják alá azt a nézetet, hogy Szerencsés főszerepet játszott volna a pénzrontásban. Ezzel szemben szerinte a pénzrontás bevezetéséről szóló korai, 1521 augusztusában kelt iratokban Thurzó Elek egyedül jelenik meg pénzverésért felelős személyként, akire „akarata ellenére”

a király az új pénz verésének gondját bízta.

6

Thurzó Elek 1522 elején kincstartó is lett, így ő irányította a királyi pénzügyeket több mint másfél éven keresztül. Thurzó üzletfeleinek, a Fuggereknek engedte át a körmöci kamarát (amelyet ekkor faktoruk, Hans Alber irányított), míg az újraindított budai pénzverést magának tartotta fenn. Budai pénzverőmestere Hans Krug nürnbergi éremvéső lett. Hans Krug nürnbergi eredete felveti annak a lehetőségét is, hogy eredetileg a Hallerekkel állhatott kapcsolatban. 5 Hermann Zs.: Államháztartás i.

m. 310–312.; Kovachich Márton György: Vestigia comitiorum apud Hungaros [...] celebratorum. Budae 1790. 559.; Johann Christian von Engel:

Geschichte des Ung

rischen Reichs und seiner Nebenländer. 2. Halle 1798. 49–55. A legújabb archontológiai összeállítás szerzői Hermann Zsuzsanna cikke vonatkozó részére hivatkozva már egyenesen azt állítják, hogy Szerencsés nem is volt alkincstartó, mert szerintük Hermann ezt már bizonyította: C. Tóth Norbert et al.:

Magyarország világi archontológiája 1458–1526. I. Főpapok és bárók. (Monumenta Hungariae Historica. Elenchi / Magyar Történelmi Emlékek. Adattárak) Bp. 2016. 134. 470. jegyz., holott Hermann csak a pénzrontásban játszott szerepe kapcsán fogalmazta meg téziseit, illetve hívta fel a figyelmet arra, hogy a „titulo rei monetariae, cui praepositus erat in quaestionem vocaret” mondat Kovachichtól származik, mert ilyen nem hangzott el a rákosi országgyűlésen (Hermann Zs.:

Államháztartás i.

m. 311.). Az archontológia szerzői figyelmét bizonyára elkerülte az, hogy a kortársak (például Hans Dernschwam) beszámolói szerint viszont Szerencsés Imre alkincstartó volt, akinek a menesztését követelték. A Szerencsés Imre alkincstartóságáról szóló források értékeléséhez lásd Gyöngyössy Márton: Gondolatok az archontológiakészítés lehetőségeiről és határairól. Esettanulmány Szerencsés Imre alkincstartósága kapcsán. Megjelenés alatt.

6 Hermann Zs.: Államháztartás i.

m. 312. Szalkai László pályafutásához lásd Kubinyi András: Szalkai László esztergomi érsek politikai szereplése. In: Uő:

Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. (METEM Könyvek 22.) Bp. 1999. 147–160.