Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
A MAGYAR JOBBÁGYOK EREDETE KÉZAI SIMON SZERINT 592 2/b. A hatalomátruházás ténye. A különbség a francia szerzők és Kézai között itt valóban az eltérő politikai elképzelésekből adódik (monarchia – önkormányzó communitas). Simon mesternek ráadásul alkalmazkodnia kellett a magyar króni kahagyományhoz is (a kapitányok és a rector együttesen hetes számában, a nevek részbeni átvételében). 3. Az átruházott hatáskörök sora (igazságszolgáltatás – hadvezetés – rendeletek ki adása). A két francia szerző – egyébként igen eltérő hangütésű – leírásában az első uralkodó különböző hatásköreit sorolja fel. Kézainál a kapitányok – ki nem mondott, mert egyértelmű – feladata a katonai irányítás, a rector pedig bíráskodik. A parancsnoki és a bírói funkció mindhárom szövegben jelen van, az eltérések itt is a francia szerzők monarchista világa és a Kézai által elképzelt önkormányzó communitas működésének különbségéből fakadnak. Az átruházott hatáskörök között a jogi normák alkotásáról csak Beaumanoirnál esik szó, hiszen Kézainál ez a communitas hatáskörében marad. 4. A „rossz bírák” letételének, a helytelen ítéletek hatálytalanításának lehetősége. A fellebbviteli bíráskodás feladata hasonlóképpen oszlik meg, mint a jogi normák alkotásának esetében (ehhez is csak Beaumanoir és Kézai szól hozzá). Ezen a téren éppúgy, mint a jogi normák alkotásánál, Szűcs Jenő a koncepcionális eltérésekkel indokolt különbségeknél fontosabbnak tartja, hogy e témák egyaránt megvannak a clermont-i bailli nál és IV. László „hű klerikusánál”. 77 Ez a tény azonban egyszerűen magyarázható azzal, hogy mindkét szerző jogász volt (eltérően a filológus-tanító – esetleg klerikus – Jean de Meuntől, akinek trabális uralkodója dramaturgiailag sem hagy helyet a jogi finomságoknak). Az eddigiekben tehát jóval több egyezést találtunk – a részleteken túl a koncepció belső logikájában is – Jean de Meun és Philippe de Beaumanoir, mintsem ez utóbbiak és Simon mester között. Ezek sora kiegészül az iménti táblázatunk 4. pontjába foglaltakkal: a két francia szerző a monarchia megalapításához társítja a „segítők” kiemelkedését, vagyis a nemesség genezisét. Mivel a bűn ekkorra már megrontotta az eredendő emberi szabadságot, ezért nem meglepő a társadalmi hierarchia szintjeinek elkülönülése. Kézainál a mindenkire kiterjedő szabadság veszte az ő koncepciójának megfelelő ősbűn – szembefordulás az önkormányzó communitas rendelkezésével – következménye lesz majd. A francia szerzők az aranykor letűntéről kialakult antik elgondolás a bűnbeesés keresztény tanával is összeegyeztethető változatából indulnak ki. Náluk az ősbűn a gőg és a bírvágy; ezek ássák alá az emberek eredendő szabadságát, mely helyzetre a monarchia és a nemesség létrejötte némileg orvosságot nyújt. Ez utóbbi megítélésében persze tetten érhetők az eltérések az új helyzet nyers brutalitását 77 Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 432–433.
