Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
A MAGYAR JOBBÁGYOK EREDETE KÉZAI SIMON SZERINT 586 ezen túl is kitűnik a vele többé-kevésbé kortárs coutumier -k közül viszonylag átte kinthető felépítésével, a szűkebb régió és a szomszédos területek partikuláris jogi szokásainak összehasonlításával, illetve a római jogi szempontok nem mechanikus, hanem az észak-francia szokásjog szempontjaihoz szervesített alkalmazásával. Úgy tűnik azonban, hogy e szempontok sokkal fontosabbak voltak a modern történészek, mintsem Beaumanoir kortársai és az őt követő három évszázad számára. Összefoglalóját alig idézték a párizsi parlement ítéleteiben, a mű mindössze tizenegy példányban maradt ránk, nyomtatott kiadása sem volt 1690-ig. A 13–14. század fordulóján tekintélyét jóval fölülmúlta az Anjou és Touraine szokásjogát önmagában is zavarosan közlő, azt a római és a kánonjog rendelkezésével ügyetlenül interpoláló, ám – alaptalanul – Szent Lajos király nevét címébe emelő Établissements de Saint Louis (1272–1273), a 14. század végétől pedig Jacques d’Albleiges kompilá ciója, a Grand Coutumier de France . 52 Philippe de Beaumanoir jogkönyve tehát csak korlátozottan képviseli a kor észak-francia jogászainak nézeteit. Rátérve Beaumanoir vonatkozó szöveghelyeinek vizsgálatára, Szűcs Jenő nagy Kézai-tanulmányában jelzi, hogy a francia bailli a Coutumes de Beauvaisis -ban (egyéb ként a mű 45. fejezetében) kétszer is tárgyalja a szolgaság eredetének kérdését, majd e szöveghelyek bemutatása és elemzése helyett azok elemeit vegyítve sorolja fel azon jogcímek többségét, melyek alapján Beaumanoir szerint valaki a régmúltban elveszthette eredendő szabadságát. Áttekintését a kormányzat nélküli társadalom megszűntének, a királyi tisztség és a nemesség kialakulásának a francia lovag-adminisztrátor által adott magyarázatával kezdi (ez valójában csak a két beaumanoiri szöveghely másodikában olvasható); ezután tér rá a szolgává válás jogcímeinek felsorolására, melyek közül utolsóként, ám legnagyobb hangsúllyal és terjedelemben foglalkozik a hadba vonulást megtagadók, illetve a csatából megfutamodók szolgaságra vetésével.53 Joggal hívja fel a figyelmet arra, hogy Philippe de Beaumanoir és Kézai Simon politikai szándékai siècle. (Bibliothèque des Histoires.) Paris 1993. 170–179., 225–227.; Jacques Le Goff: Saint Louis. (Bibliothèque des Histoires.) Paris 1996. 407–431. 52 Tyl-Labory, G.: Philippe de Beaumanoir i. m. 1137.; Jacques Foviaux: Établissements de Saint Louis. In: Dictionnaire des lettres françaises i. m. 416–418.; Uő: Jacques d’Albleiges. In: Uo. 720–724. Beau manoir műve és a vele kortárs egyéb észak-francia coutumier -k fennmaradt példányainak számát össze vetve szintén kevéssé tűnik reprezentatívnak a clermont-i bailli írása. Lásd Foviaux, J.: Établissements i. m. 418.; Uő: Pierre de Fontaines. In: Dictionnaire des lettres françaises i. m. 1175.; Uő: Livre de jostice et de plet. In: Dictionnaire des lettres françaises i. m. 958. 53 Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 431. A szolgaság keletkezésének beaumanoiri magyarázatát itt a következőképpen foglalja össze: „A serfek eredete pedig többféle. Némelyek a hadifoglyokból lettek, mások önként hódoltak meg, vagy szegénységük, alázatuk, gyengeségük stb. miatt vetették magukat alá; s megin mások – folytatódik – olyanoktól eredtek, akik midőn a királyok hadbavonultak valamely idegen sereg ellen s megparancsolták, hogy minden fegyverforgató segítségükre siessen, ’vonakodtak’ ezt megtenni. Mindazok, akik így kivonták magukat, anélkül[,] hogy okát tudták volna adni, szolgaállapotra vettettek, valamint azok is, akik megfutottak az ütközetből.” A főszövegben következő táblázat és annak jegyzetei alapján ez az összefoglaló összevethető Beaumanoir szóban forgó szövegeivel.
