Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Deák Ágnes: Dessewffy Emil újfajta közvetítő szerepben – 1860–1861
DESSEWFFY EMIL ÚJFAJTA KÖZVETÍTŐ SZEREPBEN – 1860–1861 550 is aktív hivatalnokként vállaljon részt az új kormányzati kurzus intézményeinek felállításában és működésük megindításában. Úgy tűnt, a konziliáriusi szerep egyelőre véget ért, el kellett döntenie: hogyan tovább? Viszonyulása az októberi diplomához érthető módon ambivalens volt, hiszen számos ponton eltért azoktól az elvektől, melyeket ő a politikai válságból egyedül kivezető út elemeinek tekintett: Dessewffy föderatív birodalmi államszervezetet javasolt 1860 szeptemberében, melyben minden tartomány/ország (beleértve Magyarországot is), illetve tartománycsoport ugyanazon autonóm jogokat élvezi belső ügyeinek intézésében: országgyűlése törvényeket alkot a belső igazgatáshoz tartozó ügyekben az uralkodó szentesítési jogával, míg a közös birodalmi ügyekben (pénzügyek, kereskedelemügyek) az országgyűlések által delegált tagokból álló birodalmi parlament gyakorolja a törvényhozói jogkört. A pénzügyeket azonban nem tekintette kizárólag birodalmi ügynek, a tartományok önadóztatási jogából kiindulva javaslata számolt külön tartományi pénzügyekkel is. A külügyek és a hadügyek vitelét (kivéve az újonc állításnak a birodalmi parlamenthez utalt ügyét) uralkodói felségjognak tekintette ugyanakkor, ahogy javaslata az állam végrehajtó szféráját is meghagyta volna az uralkodó alkotmányos korlátoktól mentes rendelkezési körében. Ehhez képest a diploma az uralkodói felségjog kiterjedésétől eltekintve szinte minden vonatkozásban eltért ettől: a birodalmi ügyek körét szélesebbre húzta, amennyiben a pénzügyeket kizárólagosan birodalmi ügynek minősítette, s ide sorolta a közlekedésügyet, a posta- és távírda ügyeket is. Ráadásul rendezetlenül hagyta a „birodalmi tanács” intézményét, nem volt világos, hogy tagjait az uralkodó nevezi ki, vagy a tartományi parlamentek delegálják, rendelkezik-e törvénykezdeményezési joggal, ülései nyilvánosak-e, eljárási szabályait saját maga határozhatja-e meg – azaz nem volt világos, milyen mértékben fog az megfelelni a modern parlamentarizmus követelményeinek. Ráadásul a tartományi törvényhozó testületek egyenjogúsága nem érvényesült, mivel a magyar országgyűlés számára biztosította az uralkodó a belső ügyekben a törvényhozói jogkört, a birodalom többi tartományának parlamentjei csak a törvényhozásban való „közreműködés” jogát kapták, ami kétségeket hagyott afelől, hogy valóban parlamenteknek tekinthetők majd vagy sem. További eltérés volt, hogy a föderatív kontúrok elmosódtak, mivel a Lajtán túli centralizáció átmentése érdekében a diplomába bekerült, hogy a Lajtán túli tartományok a birodalmi ügyek közé nem sorolt ügyek pontosan nem körvonalazott részében közösen, egy ún. szűkebb birodalmi tanács keretei között fogják „közreműködési” jogukat gyakorolni. Dessewffy az általa javasolt „államcsíny” keretében jó előre mindent pontosan szabályozni és eldönteni kívánt, a diploma viszont lényeges kérdéseket nyitva hagyott. 2 2 Dessewffy 1859-es programját, 1860-as tervét és az októberi diploma szövegét lásd Deák Ferencz beszédei. Kiadja Kónyi Manó. 2. kiadás. II. Bp. 1903. (a továbbiakban: Deák Ferencz beszédei II.)
