Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Szilágyi Márton: Egy nemzeti ügy: Vörösmarty temetése
SZILÁGYI MÁRTON 547 megvédésében és átmentésében. Ezt a kimondatlan felelősséget többen is átérezték és vállalták. A mindig is – alapítása óta – arisztokrata vezetés alatt álló Akadémia egyike volt a legfontosabb és szimbolikus jelentőségű kulturális alapításoknak: nem csoda, hogy a már családilag is a magyar kultúrának elkötelezett gróf Dessewffy Emil itt vállalt vezető szerepet. Hasonló volt a helyzet a Nemzeti Színház élén is. Az 1851-ben a színház élére kinevezett „Comité” elnöke báró Augusz Antal volt, akit 1858-an egy másik arisztokrata, báró Szapáry József váltott föl.39 Az 1863-ban, egy császári kézirat elrendelte színészképző intézmény szervezését szintén egy arisztokrata, gróf Festetics Leó kezdte el, s ő is állt a Színészeti Tanoda élén 1880-ig. 40 A gyűjtés egyik legfontosabb következménye a társadalmi szolidaritásnak az írókra való kiterjesztése volt. Olyan példákat is felsorolhatunk gyűjtésekre, amikor az emlékállítás gesztusa volt a hangsúlyos, mint a Melanchton németországi szobra javára Magyarországon is elindított gyűjtés (ennek nyilván volt felekezeti jellege is, bár ezt a tudósítás nem említette meg),41 vagy éppen az Obernyik Károly síremlékére Nagykőrösön elindított akció.42 Ezektől azonban minőségileg különbözik az az eset, amikor egy részvétet ébresztő módon, hirtelen elhunyt író családtagjainak megsegítéséért indult mozgalom. Néhány évvel korábban, 1849 után Petőfi családja kapcsán nem indulhatott gyűjtés, mert hiszen ott nem volt kétségtelen bizonyíték a költő halálára.43 Garay János 1853-es halála azonban már exponálta azt a kérdést, hogyan lehet segíteni az elhunyt írók hátramaradott családján. A felhívás akkor arra irányult, hogy Garaynak éppen kiadás előtt álló művei végre minél több előfizetőt mondhassanak magukénak, s ezzel, valamint ezáltal kapjon támogatást a család.44 A sajtó fontos esz köze volt a gyűjtések meghirdetésének és megszervezésének – minden egyes példa ezt mutatja, ám a Vörösmarty-árvák érdekében elindult mozgalom azt bizonyítja, hogy nem ez volt az egyetlen lehetőség. Ha a politikai megszorítások a sajtóbéli hirdetések modern, polgári módszerét lehetetlenné tették, vissza lehetett lépni egy, a korábbi évtizedekre emlékeztető megoldáshoz, a privát szféra körében ható magánlevelezés világába. Nyilván a Vörösmarty-árvák javára elindított gyűjtés sikerében speciális tényezők is jelentős szerepet játszottak: egyrészt Vörösmarty személyiségével, népszerűségével, és a tőle betöltött „nemzeti költői” státusszal is számolni kellett, másrészt pedig a 39 Kerényi F.: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás” i. m. 45–64. 40 Magyar színháztörténet 1790–1873. Szerk. Kerényi Ferenc. Bp. 1990. 413. A vonatkozó rész Székely György munkája. 41 Pesti Napló, 1857. augusztus 4. 2. 42 Erről lásd Magyar Sajtó, 1855. november 24. 2. 43 Szilágyi Márton: Petőfi Zoltán konfliktusos élete és halála. In: Uő: Határpontok. Bp. 2007. 119– 132., különösen 124–125. 44 Ney Ferenc 1853. november 6-ra datált felhívása (Bucsúszózat Garay János hamvaihoz, s felhívás az elhunytnak mindenrendű barátihoz) több helyen is megjelent ugyanazzal a szöveggel: Hölgyfutár, 1853. november 10. 971.; Divatcsarnok, 1853. november 13. 1301–1304.; Pesti Napló, 1853. november 9. 1.
