Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Velkey Ferenc: Egy reformkori baráti-politikai szövetség és próbája: Széchenyi István és Dessewffy Emil
VELKEY FERENC 533 Mindezek következtében Széchenyi szándéklott vállalatától eláll.”50 Széchenyi István tehát a Dessewffy Emillel való szövetség miatt fogta vissza önálló programirányát, és rendelte alá magát olyan, stratégiai-taktikai megfontolásoknak, amelyek (némileg) együtt jártak a politikai önfeladásával. Ez a kényszerhelyzet azonban neki sem volt hosszú távon tartható; az újabb változást éppen a konzervatív sajtó idézte elő. Dessewffy Emil az 1847. február 12-én megkezdett cikksorozatában (Nyílt levelek Erős Lajoshoz Szabolcsba) foglalkozott az új helyzettel, s nagyon erőtelje sen számon kérte a Jelenkor t, hogy vajon „új középpártot” kíván-e alkotni. Igen ironikus I. cikkében úgy érvelt, hogy a konzervatívokat nem zavarja az, hogy Széchenyi „nevét ott látják”, mert ő „kivételes helyzetben szeret és tud maradni.” Viszont ezt „egyedül” csak ő maga teheti. Dessewffy az új irány zászlóbontását igyekezett nevetségessé tenni: önállótlannak minősítette; az ellenzékhez tartozónak értékelte, s így Széchenyit leválasztotta a lapról, mivel őt az ellenzékkel „azonosítani semmiképp és semmiben sem lehet.” Utóbb történeti ívbe helyezve (II.) a „nem számító és számító” politika (ellenzéki és konzervatív) jellemzőit taglalta, majd (V.) a párttéren „függetlenként” megjelenő lapot bírálta, s jelölte ezt a pozíciót időszerűtlennek. Dessewffynek a kapcsolódó írásai jelzik, hogy igen érzékenyen érintették a konzervatívokat Széchenyi körének a mozgásai. A legfontosabb problémát éppen a kis progresszista munkatársi kör jelentette. Ha a gróf nem úgy jeleníti meg magát, mint önálló szféra, hanem jellegadó vezetőjévé válik valamiféle intézménynek (egy lapnak vagy pártnak), akkor megszűnik a két másik párt számára a széchenyiánus legitimációs bázis. A konzervatívoknak (és Dessewffynek közvetlenül) nagy tekintély- és súlyvesztés lenne Széchenyi tényleges „elvesztése”, mivel nagy támasztékot jelentett a konzervatív sajtónak, s mivel 1846 végén hozzájuk sodródott közelebb. 51 A Politikai programm töredékek február 23-i megjelenése után a feladat an y nyival lett bonyolultabb, hogy immár Széchenyi maga beszélt kettős elhatárolódással – nem egy program, vagy Kovács Lajos (!) – és egyértelműen elutasította a konzervatív címkét (és beállítódást), illetve megerősítette a progresszistákat. A té telmondatok a konzervatív szemle- vagy cikkírók munkáiban jellegzetesen oda húznak, hogy Széchenyi lehet „egyedül” és „független,” „de vajmi silány figurát mutatna sok, ki magát vele, mint pártpajtás, egy kategóriába tenné.” Azaz leválasztották Széchenyit a progresszista csoportról, felmutatták mint különleges egyedi értéket, és jelezték, hogy ő lényegében a konzervatívokhoz tartozik. Ezt 50 Szontagh G.: Emlékezések i. m. 282–283.; Csorba L.: A középutas i. m. 44. 51 Dessewffy Emil: Nyílt levelek Erős Lajoshoz Szabolcsba I., II. Az oppositio bűneinek phasisai. IV. Béküljünk, de mivel? V. Barátkozzunk meg, de mivel? Budapesti Hiradó, 1847. február 12., 14., 19., 21.
