Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Velkey Ferenc: Egy reformkori baráti-politikai szövetség és próbája: Széchenyi István és Dessewffy Emil
VELKEY FERENC 527 elvekre alapozódó statikus szerepek (ellenzéki, konzervatív) helyett a folytonos helyzet elemzésre épülő változékonyságot ajánlotta megoldásnak. Azt igyekezett bizonyítani, hogy a kormánypártolás és progresszió megférnek egymás mellett, sőt e kettő összekapcsolása az egyetlen járható út a nemzet számára. Így hierarchizálta (három szinten) a legfontosabb elemeit a választható politikai identitáselemeknek: (1.) „Főelvileg hazai hűség.” (2.) „Körülményeinkhez alkalmazva, magyarság, alkotvány, tolerancia, szabadelműség s lehető legsebesb progresszió.” Ezen a két szinten nem rögzített választhatóságot. Minden bizonnyal ezekre az alapfogalmakra úgy tekintett, mint olyan konszenzuális alapértékekre, amelyeket a politikai rendszer minden résztvevőjének magáévá kell tenni. És csak a harmadik szinten tartotta értelmezhetőnek a pártszínezeteket. (3.) „Árnyéklatilag elvégre, úgy, mint például Angliában, tory vagy whig [...] megvallom erre, noha az eszme tiszta, még nem találtam kitételt, mellyel beérném. Azonban fogok keresni.” 36 Vizsgálatunkhoz tökéletesen illeszkedik a szöveg (így Széchenyi) végszava: még nincs jó, de keresem. Széchenyi tehát tudatosan gondolkodott a magyar politikai teret jól leíró „árnyéklati” (vagyis az árnyalatokat híven kifejező) címke fogalmakon és különösen a maga számára megfelelőn, a hozzá illőn. Az azonban őelőtte és reformer (ellenzéki) barátai előtt is bizonyos volt, hogy nem a konzervatív lesz az. Hiszen az értékrendje egészen más volt mint a kortárs konzervatívoké, és a (rengeteg) különböző kifejtettségű és intonáltságú politikai önmeghatározásában, amelyeket az 1840-es évek közepétől írt le, ezekre a fogalmakra tette a hangsúlyt: „[...] Én alkotványnak és nemzetiségnek vagyok embere, s mindenek előtt magyar , s eszerint, [...] testestül lelkestül a szabadelműség és haladásnak vagyok híve.” 37 Valódi kényszerhelyzetbe a konzervatívok pártszervezése hozta (már az előtörténeti időben), hiszen a pártszerveződés konkrét aktusaival két élesen konfrontálódó párt keretében látszott stabilizálódni a magyar politika, amelynek egyik pólusát a kormányzathoz kötődő konzervativizmus, másik oldalát az ellenzéki nemzeti és liberális reformmozgalom jelentette, így neki nem nyílt tér a sajátos szempontjaival. Ahogyan haladt előre a konzervatív párt szerveződése, elodázhatatlan lett a számára, hogy kialakítsa a saját címkéjét. A diéta után az első „kihívás” a konzervatív szerveződések felől 1845. március 13-án érte: „Dessewffy Emilhez kocsizom. Ülés nála, Szécsen Tóni, Ürményi, Luka, Barkóczy. – Kezüket csókolom; nem mentem be.” Másnap sem javult a kedélye körükben, igencsak elutasító volt: sőt immár kénytelen volt elhárítani a bekapcsolódását a szerveződésbe, mert meg akarták hívni a június 2-re tervezett 36 Idézve: Oppositio I. SZIÖM6/1. 336–338. és Oppositio II. 352.; Viszota Gy.: Bevezetés [II.] i. m. 31–39.; Velkey F.: Egy pártnélküli i. m. 32–40. 37 Czégér I. SZIÖM6/1. 362. A kiemelések tőlem (V. F.).
