Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Velkey Ferenc: Egy reformkori baráti-politikai szövetség és próbája: Széchenyi István és Dessewffy Emil
EGY REFORMKORI BARÁTI-POLITIKAI SZÖVETSÉG ÉS PRÓBÁJA 522 hanem jelleg- és minőség változtatásra is gondolt, ami együtt járt az alkotógárda frissítésével. Szontagh jó választásnak ígérkezett. Aktivitása a magyar tudományos és kulturális életben igen szerteágazó volt: egykor szépíróként és kritikusként lett ismert, jó tollal vett részt politikai publicisztikai vitákban, két nagy filozófiai munkát tett közzé a „magyar filozófia” megalapozásának érdekében (a két Propyleumok 1839., 1843.), sőt dinnyetermesztő kézikönyvével ( A szenvedelmes dinnyész 1843.) gazdasági szakíróként is babért aratott. 25 A tudós-közíró azonban – a következő évtized elején lejegyzett memoárja szerint – a felkérést elutasította. A szempont, amire emlékezett, egybecseng a Széchenyinek elmondottakkal: mert „nem valék konzervatív, hanem reform embere, Széchenyi társa.” Egy kicsit későbbi szakaszban pedig így emlékezett arra, miért nem lett a Budapesti Hiradó „szerkesztője”: „nem Dessewffy, hanem Széchenyi embere voltam [...] Ekkor barátaim körébe ki is nyilatkoztattam, miképp politikai hírlapot szerkeszteni soha nem fognám, ha csak Széchenyi arra fel nem hívna. [...] Széchenyinek ez tudtára jutott.” Bár az előbbi magyarázat folytatása némileg sántít: „s kedv sem mutatkozott bennem a politikai pártok csatáiba belé ereszkedni,” az mégis egyértelműen igazolható, hogy Szontagh Széchenyi követőjeként szeretett volna a hazai politikai közéletben szerepet vállalni.26 Vagyis Széchenyit 1844 júni usában éppen azért kereste meg, azért ajánlkozott fel neki, mert Dessewffy Emil gróftól felkérést kapott, de az nem volt feltétlenül ínyére. Ő tehát a Dessewffy és Széchenyi közötti választást orientációválasztásnak, és bizonyos értelemben értékválasztásnak fogta fel egykor, s így mutatta be memoárjában. És mi történhetett Széchenyinél („bei mir”)? A naplóíró nem kommentálta az esetet. Az írói-kritikusi majd filozófusi érdemeiért 1832-ben az Akadémia levelező, 1839-ben pedig rendes tagjává választott nyugalmazott főkapitányt nyilván régről ismerte Széchenyi gróf is, bár csak most tette először naplószereplőjévé. Hiszen az író erős szálakkal kapcsolódott a Vörösmarty – Bajza – Toldy triumvirátushoz, s a Propylaeumok a társasági philosophiához című kötetét pedig (részben) a Széchenyi – Kossuth-vita széchenyiánus értelmezése hatotta át. Utóbb a Jelenkor ban írt cikkei ben (1843) Széchenyi vitapozícióját védte, s úgy mutatta azt be, mint az „idealista” és „realista” világképek közötti helyes „kiegyenlítő” irányt.27 Az 1844-es megbe szélésüket 1845 tavaszán követte egy újabb („Szontagh nálam. Beszélek neki az 25 Mester Béla: Magyar Philosophia. A szenvedelmes dinnyésztől a lázadó Ikaroszig. Kolozsvár–Szeged 2006. 71–143.; Csorba László: A középutas liberalizmus és az ellenzéki alternatíva. Szontagh Gusztáv politikai publicisztikája az 1840-es években. In: Az Ellenzéki Nyilatkozat és a kortársak. Tudományos emlékülés. Zalaegerszeg 1997. június 7. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg 1998. 35–48. 26 Szontagh Gusztáv: Emlékezések életemből. MTA KIK Kt. Történelem 2r. 255. (Másolat.) 274–275., 279–280. 27 Mester B.: Magyar Philosophia i. m. 118–130.; Csorba L.: A középutas i. m. 35–48.; Szontagh Gusztáv: Propylaeumok a társasági philosophiához, tekintettel hazánk viszonyaira. Buda 1843. 163., 191.,
