Századok – 2017
2017 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata. Kánya Kálmán 1869–1945 (Joó András)
TÖRTÉNETI IRODALOM 462 közül. Kisdiákként, majd felserdülve a sokszínű, polgári erényeire büszke, döntően németajkú város közegében élt, amely nagy hatást gyakorolt világlátására. Igazán meghatározóvá azután – mint a legtöbb, két világháború között működő vezető magyar diplomata esetében – a bécsi Keleti Akadémián töltött évei váltak. Ezek kitörölhetetlen nyomot hagytak jellemén és habitusán. A Császári és Királyi Konzuli Akadémia kaszárnyaszerű épülete (melyet szintén képillusztráción láthatunk) egyben szimbólum is volt: az állam minden tekintetben hű hivatalnokainak elitképzőjét testesítette meg. Az intézmény – növendékei révén – valóban sokszínű, igazán „multikulturális” közeg volt, céljait illetően azonban, akárcsak a közös hadsereg tisztképzése, az egységes Monarchia elsőrangú állami szolgáit volt hivatott kinevelni. A hely szelleméből, illetőleg az ott élők mentalitásának vegyülékéből született meg az a maradandó, elitista szemlélet, ami hallgatóinak, így Kányának is, az intellektuális fölény életre szóló – sokszor csalóka – érzését kölcsönözte. Ezen múlhatott később az, hogy kikben látta Kánya a hajdani „esprit de corps” megtestesülését, úgy is, mint a tettek nélkül is előlegezhető bizalom egyik feltételét. Tovább lapozva, feltűnik előttünk a császárváros impozáns terén, a Ballhausplatzon álló épület, amely az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztériumának otthonául szolgált. A Ballhausplatz a nagyhatalmi külpolitika egyik színtereként megmozgathatta a politika iránt érdeklődő és ambiciózus ifjak fantáziáját, de végül keveseknek adatott meg, hogy komolyabb beosztásba jussanak. Kánya több évig tartó konzuli karrierje után a központban kapott lehetőséget a hivatali ranglétrán való ígéretes emelkedésre. Az első világháború előestéjén már a sajtó érdeklődésének a homlokterébe került, nem is hagyva kétséget afelől, hogy tevékenysége és megnyilvánulásai által képes politikai csaták és erős érzelmi megnyilvánulások előidézőjévé válni. A Balkán-háborúk keltette feszültségek és politikai zavarok, valamint azok belpolitikai vetülete idézték elő, hogy a talán túlzottan is aktív Kánya számára felettesei tanácsosabbnak vélték egy távol eső, ámde mégis presztízzsel bíró követi poszt kijelölését. A pálya következő állomása így az Atlanti-óceán túlsó partján fekvő Mexikóváros lett. A belső forradalmi válságok sora által sújtott közép-amerikai állam egy másik világot, egy idegen, zavaros „univerzum” nyomasztó valóságát testesítette meg. A latin-amerikai metropoliszban (amelynek 1910-es évekből származó látképe a pálya újabb szakaszát jelzi a kötetben) teltek el a háborús évek. Ellenséges légkör, elszigeteltség, betegség és kilátástalanság jellemezték a diplomata helyzetét. Jóllehet úgy tűnt, hogy ottani szereplése már-már „haty tyúdal”, végső soron itt sem kerülhette el, hogy fontos események metszéspontjába kerüljön, hiszen épp Mexikó vált kulcsfontosságúvá az Egyesült Államok hadba lépését megelőző diplomáciai manőverek során. Az összeomlást követően a Monarchia volt diplomatái közül sokan választották a rezignált visszahúzódást, de ez nem Kánya útja volt, aki ambíciókkal telt és az élet időszerű feladataiból kiinduló egyéniség maradt. Mondhatnánk azt is, hogy a megfelelő emberré vált a megfelelő helyen. A pálya újabb állomása, amelyről olvashatunk, a magyar külügyminisztérium, a várbeli Dísz tér nevezetes épületében, amelynek szellemiségét és belső hivatali működését Kánya markánsan befolyásolta.
