Századok – 2017
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamás Ágnes: Karikatúrák a propaganda szolgálatában (1939–1944)
TAMÁS ÁGNES 409 karikatúráinak felvillantása.7 A magyar vicclapok között nem találunk a hos z szú tradíciókkal rendelkező Kladderadatsch hoz hasonlót (első példányát 1848-ban adták ki), hiszen a nagymúltú Borsszem Jankó nem jelent meg 1938 után, s majd ismét évtizedeken keresztül megjelenő vicclapot csak a háború utolsó éveiben alapítottak (Ludas Matyi ), de már egy gyökeresen átalakult politikai környezetben. A Magyarság szerkesztői az utolsó évben gyakran átvettek a Kladderadatsch tól öt leteket, sőt olykor magát a karikatúrát is publikálták – az eredeti szignó nélkül –, ami még inkább indokolttá tette a német élclap bevonását az elemzésbe. Ily módon ugyanis képet alkothatunk arról is, hogy milyen mértékben jelentettek meg önálló gúnyrajzokat a nem németországi sajtótermékek egy olyan országban, ahol szigorú cenzúra és erőteljes külföldi nyomás érvényesült. 8 A Kladderadatsch gúnyrajzainak stílusát néhány alkotó határozta meg, közü lük a legjelentősebb Arthur Johnson volt, aki mindkét világháborút „végigrajzolta”. A második világháború propagandaképeit meggyőződéses fasisztaként készítette, s karikatúráin szinte tökélyre fejlesztette az emberi alakok eltorzításának művészetét. A többi élclap is élt ezzel az eszközzel, de korántsem olyan mértékben, mint Johnson. A Magyarság ba és a Drótkefé be viszont már nem rajzoltak azok a kiemelkedő mű vészek, akik a korábbi évtizedek magyar vicclapjainak arculatát meghatározták, így a gúnyrajzok művészi kivitelezése, komplexitása elmaradt mind a korábbi magyar torzrajzokétól, mind pedig a Kladderadatsch ban publikált hasonló stílusú képekétől. Az Ošišani jež ben a Kladderadatsch éhoz hasonló típusú képek láttak napvilágot – gyakran magasabb művészi színvonalon, mint a magyar nyelvű lapokban. 9 7 A lapok megjelenési helyei: Kladderadatsch (Berlin), Magyarság (Budapest), Drótkefe (Budapest), Flekken (Marosvásárhely), Ošišani jež (Belgrád). A Kladderadatsch kiadóhivatala az utolsó szám végén (1944. szept. 3.) közölte, hogy a lap megjelenését beszüntetik, hogy így is segítsék a háborús erőfeszítéseket. A Drótkefe szerkesztősége már 1940-ben utalt a papírhiányra, illetve az abból következő drágaságra, ami megnehezítette a lapkiadást: „A papír drágulására való tekintettel, versek tömeges beküldésének szíves mellőzését kérjük. [...] Rövidebb lélegzetű költemények telefonon is leadhatók a központi sóhivatal 5-ös számú mellékállomásán.” Drótkefe, 1940. ápr. 12. 12. 8 A karikatúrák átvételét magyarázza, hogy Magyarország német megszállását követően azonnal megkezdődött a magyar sajtó „gleichschaltolása” (1944. március – április). Ezt megelőzően is előfordult, hogy átemeltek egy-egy rajzot a német vicclapból, de ezt követően rendszeressé vált ez a gyakorlat. Vásárhelyi Miklós: Sajtócenzúra, 1939–1944. In: Nem engedélyezem! A cenzúra bizottság dossziéjából. Szerk. Márkus László – Szinai Mikós – Vásárhelyi Miklós. Bp. 1975. 40–43. 9 1937-ben – visszatekintve a 19. századi karikatúrákra – Hans-Hermann Schwalbe disszertációjában megjegyzi, hogy a művész nem nélkülözhető a hatásos karikatúrák elkészítéséhez, azonban a művészi jelleg igen. A túlzott mértékű művészi igény a gúnyrajz publicisztikai funkcióját tekintve kifejezetten hátrányos is lehet, főként, ha azt olvasóközönsége (már) nem érti, értékeli. Idézi
