Századok – 2017
2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tóth-Barbalics Veronika: A magyar főrendiház választott tagjai
TóTH-BARBALIcS VERONIKA 325 felruházás a törvényhozás útján történhetett. Az örökös tagok közül az uralkodóház teljeskorú főhercegeire a fenti megszorítások nem vonatkoztak. Megszűnt a főispánok és a pápa által felszentelt két püspök kivételével a római katolikus címzetes püspökök tagsága. Tagsági jogot kaptak a protestáns felekezetek vezetői (a református felekezet három hivatalát legrégebb óta betöltő püspöke és két gondnoka, az evangélikus felekezet legrégebb óta hivatalban levő három püspöke, illetve egyetemes főfelügyelője és további két, hivatalát legrégebben betöltő kerületi felügyelője, továbbá az unitárius egyház rangidős elöljárója). Az izraelita felekezet vezető tagjának ex officio tagsága azonban (Tisza miniszterelnök és a főrendek között a törvényjavaslat egyéb pontjainak megszavazását biztosítani hivatott megállapodás következtében) kimaradt a törvényből. A tagok közé kerültek a legfelső bírói fórumok vezetői (a Királyi Kúria elnöke, másodelnöke és a budapesti királyi ítélőtábla elnöke),44 valamint az uralkodó által élethossziglani tagságban részesí tett személyek, akik közül 1885-ben harminc, a továbbiakban az ötven tag eléréséig évente legfeljebb öt személy kerülhetett kinevezésre. A tagsági joguk gyakorlásától eleső tagok közül a főrendiház által egyszeri alkalommal, a reform életbe lépése előtt választott ötven fő részvételi és szavazati jogát élete végéig megőrizhette. A tagságát élethossziglan megőrző ötven főrend megválasztása Az 1885. évi VII. tc. 25. §-a kimondta, hogy az ötven tag megválasztása „egy a főrendiház által eleve kitűzendő napon és az általa megállapítandó mód szerint egyszer s mindenkorra fog eszközöltetni.” A főrendiház reformjával kapcsolatos intézkedések előkészítésére és végrehajtására a tagok közül választott ún. 21-es bizottság 1885 májusának elején „beható vita után kimondotta, hogy ezen választást titkos szavazás útján viszonylagos többséggel véleményezi megejtendőnek”.45 A választásra a főrendiház május 15-i ülésén került sor. A választás előtt br. Prónay Dezső felvetette a kérdést, hogy ha a megválasztottak valamelyike nem fogadná el a reá eső választást, a kiegészítés új választással fog-e történni, 44 Az 1896. évi XXVI. tc. értelmében a főrendiház tagja lett a közigazgatási bíróság a kormány előterjesztésére a király által kinevezett elnöke és másodelnöke is. 45 A főrendiház által kiküldött 21 tagú bizottság jegyzőkönyve. 1885. máj. 3., máj. 5. MNL OL K 587 Főrendiház által kiküldött bizottságok jegyzőkönyvei, 1. cs. A főrendiház által kiküldött 21 tagú bizottság jegyzőkönyve. 1885. máj. 3., máj. 5.