Századok – 2017
2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Borbély Zoltán: Homonnai Drugeth (III.) György hűtlenségi pere (1600–1603)
HOMONNAI DRUGETH (III.) GYÖRGY HŰTLENSÉGI PERE (1600–1603) 292 örökség kérdésében,58 de Illésházy István elítélését és elmenekülését követően a nagyúr Trencsén megyei birtokain is járt a kamara megbízásából.59 De maradtak fenn adatok arról, hogy privát ügyekben is eljárt. 1603-ban például Alaghy Ferenc megbízásából járt közbe Prágában Regéc kapcsán, amit végül Alaghy meg is szerzett Mágóchy Gáspártól. Mindeközben Hosszútóthy természetesen a saját érdekeit is szem előtt tartotta. Felső-magyarországi tevékenysége során, 1603-ban a lechnitzi kolostort kérte adományba, ami néhány évtizeddel azelőtt Magóchy Gáspárnak volt egy nagyon jelentős ugródeszka, aminek megszerzésével sikeresen be tudott kapcsolódni a távolsági borkereskedelembe.60 A következő évben a trencséni Likavát szerette volna zálogba venni, úgy tűnik eredménytelenül.61 Végrendeletében egy pozsonyi házról és jó né hány Liszka környéki szőlőről is rendelkezett, családi birtokokat nem említett. 62 A birtokjogok felkutatása mellett személyes érdekeltségeit is precízen számon tartotta és 1604-ben sikerült elérnie nagybátyja, Hosszútóthy György kamarai tanácsos 1578. évi elmaradt kegydíjának a kifizetését. 63 Az anyagi gyarapodástól azonban komolyabb tervei is voltak. 1604 decemberében, a Bocskai-felkelés kitörésének kezdetén kérelmezte az udvarban, hogy nevezzék ki a Magyar Tanács fizetéses tagjává, ami a szűk körű elittestület tagjainak körében egyértelmű visszatetszést keltett, de a Pozsonyi és Szepesi Kamarák tagjai sem látták volna szívesen soraik között.64 Tanácsosi kinevezését még a nem sokkal később esztergomi érsekké kinevezett Forgách Ferenc (ekkor nyitrai püspök) is határozottan ellenezte.65 Mindezek ellenére kitartó munkával sikerült el érnie, hogy 1606. szeptember 4-én kinevezze Rudolf a Magyar Tanács tagjává, 58 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 76. Konv. 1603. március, fol. 533–534. Hosszuthóthy István 1603. 03. 21. 59 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 76. Konv. 1603. augusztus, fol. 413. Rudolf protectionalisa. 60 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 78. Kon. 1603. május, fol. 405. Udvari Kamara a Szepesi Kamarától tájékoztatást, lechnitzi kolostorral kapcsolatban, amit Hosszuthóthy István kért zálogba. 61 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 82. Kon. 1604. február, fol. 642–645. 62 MNL OL A 57 8. k. 90. 63 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 84. Konv. 1604.március, fol. 216. Mátyás főherceg – Magyar Kamara, Hosszutóthy István kéri nagybátyja, Hosszútóthy Györgynek még 1578-ban ki nem fizetett 1400 forint kifizetését. 64 ÖStA AVA FHKA HFU r. Nr. 87. Konv. 1604. december, fol. 85–105. 65 Pálffy G.: A Magyar Királyság i. m. 275.