Századok – 2017
2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tomka Béla: Szociálpolitika. Fejlődés, formák, összehasonlítások (Cora Zoltán)
TÖRTÉNETI IRODALOM 231 összehasonlításban is meglehetősen magas juttatásokban részesült, a társadalom nagy része azonban kívül rekedt a társadalombiztosítás rendszerén. Tomka a munka következő fejezetében kimerítően dokumentálja a jóléti állam második világháború utáni expanzióját. Arra következtet, hogy a Kádár-rendszer kontinuitást mutatott a megelőző, korai kommunista rendszerrel. A Kádár-korszakban a nyugat-európai országokhoz hasonlóan, jóllehet bizonyos területeken divergens módon, jóléti fejlődés következett be Magyarországon is, ami indokolttá teszi a kommunista jóléti típus megnevezést. Igen lényeges továbbá a Kádár-rendszer belső szociálpolitikai periodizációja (85.). A fejlődés determinánsaival és ezek interpretációival foglalkozó ötödik fejezetben a szerző a leggyakrabban hangoztatott érveken túl (foglalkozási szerkezet átalakulása, korábbi jogosultságok beérése, diffúziós hatás) további következtetésekre jut. Meglátása szerint Magyarországon a két világháború közötti periódus jóléti fejlődésében a döntő tényezőt a keresztény pártok befolyása és legitimációs céljaik, a nagybirtokosok érdekérvényesítése (pl. a mezőgazdasági biztosítás hiánya), továbbá a hazai ipari-gazdasági emancipációs törekvések, és a nemzeti egyenjogúság kivívása jelentette. Az 1945 utáni fejlődéssel kapcsolatban meghatározónak tartja a kommunista ideológiai deklarációkat, a szociálpolitika kommunista gazdasági és társadalmi rendszerre jellemző funkcióját és a diszkriminatív, gazdaságilag alárendelt szerepét, valamint a politikai és gazdasági krízisek hatásait. Tomka korábbi – tipológiákra vonatkozó – megállapításaihoz képest a munka megítélésem szerint csupán néhány ponton tér el. A szerző kidolgozza a kommunista jóléti típus jellemzőit, s azt is bemutatja, miként vált a rendszerváltás utáni magyarországi jóléti állam gyorsan, olykor kiszámíthatatlanul változó rendszerré. Szintúgy lényeges szempont, hogy ebben a folyamatban a magyarországi politikai elit liberális része, valamint a civil társadalom csekély ellenálló és érdekérvényesítő képessége döntő szerepet játszott. Ezáltal egy kevert, ún. „hibrid” jóléti típus alakult ki Magyarországon a 21. század elejére. A szerző cáfolja a jóléti államok teljesítményét és hatásait támadó kritikák jelentős részét. A tipikus kritikai álláspontok számbavételét követően (a neoliberálisoktól a neomarxistákig) Tomka rámutat, hogy a jóléti államok „negatív jelenségeit” túlszárnyalják azok előnyös hatásai. Ezen felül úgy gondolja, hogy az alternatív megoldások hiánya következtében e kritikák jórészt erőtlenek. A „válságdiskurzusokkal” szemben megfogalmazott legerősebb érve pedig az, hogy a jóléti expanzió nem vezet a gazdasági dinamizmus hanyatlásához. Ugyanakkor a szociálpolitika háttérbe szorítása, vagy bizonyos területeken fellépő hiánya bizonyosan növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket és a szegénység szintjét, amely visszahathat a gazdasági versenyképességre. A korábbi munkákhoz képest a kötet egy kiterjedt fejezettel örvendezteti meg a jóléti állam iránt érdeklődő olvasókat, mely az Európai Unión belüli és a magyarországi szociálpolitika kapcsolatát, valamint a globalizáció hatásait mutatja be. Az uniós szociálpolitika esetében Tomka szerint az utóbbi két évtized tekinthető a legaktívabbnak, mivel ebben az időszakban fogadták el a legtöbb uniós szociálpolitikai direktívát, továbbá az európai szociális jogok hatásköre is jelentősen bővült. Azt is hangsúlyozza azonban, hogy a jóléti politika nemzeti hatáskörben marad, így a kormányok közötti egyeztetések rendszere (intergovernmentalism) dominál. Ezzel együtt
