Századok – 2017
2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Orosz László: Tudomány és politika. Fritz Valjavec (1909–1960) a két világháború közötti magyar–német tudománypolitikai kapcsolatokban (Ligeti Dávid)
TÖRTÉNETI IRODALOM 219 küldje meg Münchenbe, ahol készséggel lefordítja vagy lefordíttatja az intézetben. E recenzió keretében nincs alkalom a levelek részletes bemutatására, mégis a főbb tendenciákat megállapíthatjuk: elsőként is, hogy általában a magyar történettudomány reputációja messze meghaladta a mostanit. Valjavec és a Südost-Institut a szó legszorosabb értelmében érdeklődött a magyar történettudomány új eredményei iránt, mi több, témajavaslatokat is tett a magyar kollégák részére, és benne élt hazánk historiográfiai szövetében. Másodszor: Mályusz az őt 1945 után lényegében anatémával sújtó vélemények ellenére sokszor kritikus hangot ütött meg a németekkel szemben, sőt egy vitatott kijelentés miatt egy ízben a teljes kapcsolat felszá molásával is megfenyegette Valjavecet. Orosz egyben idézi a Mályusz-tanítvány, Barta István 1946-ban tett megállapítását, miszerint mestere azért is szorgalmazta a völkisch történetírás módszereinek átvételét, mivel az ebből fakadó német igényekkel szemben „csak akkor szállhatunk szembe eredményesen, ha saját fegyvereivel vesszük fel ellene a harcot” (142.). Igen tanulságos, hogy Orosznak sokszor lehetősége nyílt az eredeti levelek piszkozatainak tanulmányozására, amelyből kitűnik, hogy például a levelek lezárása, a pontos köszönő- illetve búcsúzó formulák alkalmazása milyen tudománypolitikai célokat szolgálhattak. Végül a levélváltási sorozat megerősíti azt a tényt, hogy a Südost-Institut tevékenységében a történeti kutatások erőteljes és hangsúlyos támogatása, ezen belül pedig a történelmi Magyarország múltjának kutatási prioritása Valjavec személyes meggyőződésének és aktív tudománydiplomáciájának egyenes következménye volt. A kötet gazdagon jegyzetelt munka: az áttekinthető lábjegyzet-apparátus nem szorítkozik a forrás-megjelölésekre, hanem további részletes információkat is hordoz: az olvasónak joggal támadhat olyan érzése, hogy számos megállapítás fontossága a főszövegi helyet is kiérdemelte volna. Mindazonáltal a kötet 930 jegyzetének áttekintéséhez így hosszas és figyelmes tanulmányozás szükséges. Külön ki kell emelnünk a könyv forrásgazdagságát, valamint a felhasznált imponáló mennyiségű és minőségi szakirodalmat is. A szerző összesen kilenc levéltárban folytatott kutatásokat, és ebből hat archívum Németországban található. Fentiekre való tekintettel e kötet esetében feltétlenül indokolt annak német nyelven történő megjelentetése. Ez a célkitűzés már magának a könyvnek az egyik legfontosabb, egyben az 1945 utáni – a nyugati tudomány nemzetközi vérkeringésből kitépett – történetírásunk számára legszomorúbb tanúsága miatt is lényeges: a második világháború előtt a magyar nyelven írt és megjelent doktori disszertációk, történelmi periodikák megbecsült és értékes műveknek számítottak nyugaton, amelyek egyben mintegy a konvertibilis cserevaluta szerepét is betöltötték, vagyis egyenlő értéket képviseltek a Németországban kiadott kötetekkel. Erre a jelenségre és folyamatra Valjavec kiterjedt levelezése szolgáltat bizonyítékot. Orosz László műve a Horthy-korszak tudománypolitikája, diplomáciája iránt érdeklődők számára – különös tekintettel a német–magyar kapcsolatokra – megkerülhetetlen alapmunka, amelyet nagy haszonnal forgathatnak közép- és koraújkorászok is. Ligeti Dávid
